Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: február 2005

Encore

“It’s just another manic Monday” – énekelhetjük
együtt a költőnővel. Megkezdődött az új félév meg mittomén. (Nem mintha
megéreztem volna ezt a vakációt.) Azon töröm a fejemet, hogy miből és
hogyan lehet csinálni egy retkes baszottnagy ÖTVENEST. Mert a banner
alá kell akajsztani, az ötvenedik lapszámot szimbolizálandó. Csak
járjon le ez a hét és… és lófasz, azután a lapok kisugárzása fog
megtörténni, kisugárzó jókedvvel. (Jó kedv el)

Zizz

Egy újabb nagyon fasza éjszaka után ma végre volt, van és lesz egy
nyugis napom/estém… Holnap dettó. Kell ez nekem, na, vénülök, aztán
meg be kell pótoljak egy halom könyvet, filmet, zenét, amiket
elhanyagoltam a héten. Most már ez a blog sem tud kiakasztani olyan
jól, mint egy hónapja :), de lesz még zusammenfassung, az biztos.
Megyek, felrakom a lábaimat jó magasra.

God, let it be over

Itt van a várva-várt hétvége. A tegnap este megint degeszre ettem magam
Éváéknál, itt volt az anyukája, Marica néni, rég nem találkoztunk, s
megünnepeltük egy kis szalonnával, kolbásszal, Tamáska még tormát is
csöppentett… S persze, hogy rosszul aludtam tőle, azonkívül meg fáj
az oldalam, de rettenetesen, nem tudom, mitől, mintha valaki megütött
volna. Lefordítottam a rohadt filmet, végülis nem olyan rossz, mint
amire számítottam. De alig várom, hogy járjon le végre a jövő hét…

Vége a szessziónak, vizsga lejárt, minden lejárt. Csak ez a rohadt verseny van. Bleah. Fáradt vagyok.

Tököm

ti. kivan. Kezdem unni a rohangálással kombinált hisztit. Legalább vizsga nincs több – asszem.

Nightmare

Mocsok egy álmom volt. Előszöris valamiféle furcsán idegen s mégis otthonos helyen voltam, ahol csupa ismerős vett körül, mind nők, nem viselkedtek sem egyértelműen ellenségesen, sem egyértelműen barátságosan, mindenesetre be voltam zárva, etettek, rácsok voltak, de nem jogi értelemben vett bűnösség miatt voltam csukva, hanem talán elmebaj miatt. Aztán jött valaki látogatni, nem is emlékszem, egy picit kiengedtek, hogy találkozhassak vele, ekkor kiszabadultam, elrohantam, ki mezítláb a hóba, be egy fura helyre, ami valahol a szentgyörgyi Stadion utca vége környékének volt egy változata, blokk volt, de egyben kórház jellegű is, a liftben találkoztam Xántusszal és Táncossal, Xántus valami furcsán ideges, hazug mosollyal kezet fogott, de majd letörte a karomat, olyan erős és gonosz volt, erre a karom kiegyenesedett, groteszk volt látni fentről, kijöttem a liftből, megettem valami sós tésztaszerűséget, rettentő sokat morzsáltam vele, bűntudatom keletkezett és megint elkezdtem rohanni, vissza a liftbe és kifelé, már kiáltottak utánam, megint kezet szorítottak, de nagyon durván, mezítláb rohantam a hóban, a táj Kolozsvár és Szentgyörgy helyszíneinek valami valószerűtlen keveréke volt, mind az az érzésem volt, hogy nem tudok elég gyorsan szaladni, nem tudok a lábaimnak, a testemnek parancsolni, mintha egyszerre lettem volna pucér és vastagon öltözött, már leráztam őket és kezdtem megkönnyebbülni, amikor kutyacsaholást hallottam, pánik kapott el és egy hatalmas, göcsörtös fába kezdtem kapaszkodni, kevés sikerrel, s ebbéli erőlködésem közben pontban reggel hétkor megszólalt az ébresztő. Huhh. Szarul ébredtem. Valami elintézetlenség, lezáratlanság-érzetem volt, ezért még behunytam a szememet, hogy fejezzem be az álmot, de nem sikerült, csak csüngtem azon a fán, alul a kutyákkal… Amúgy voltam vizsgázni.

Dühü

Pfhhh… közel éjfél van, én a Tánczosnak írandó szar dolgozattal
kínlódok, elképesztő, hogy a leghülyébb és legobskurusabb tantárgy
tanárjának áll a legfeljebb – nyolc oldal!!!, hol él ez az ember? Amúgy
elég szomorú jelenség a pofa. De legalább valami érdekes témát
választottam. Ha már archetipikus szimbólumok, akkor legyen Manowar!

és újból előszedtem gyerekkorom porosodó metáljait, elkezdtem fura
szemszögből elemezni, s láss csodát – vannak érdekes dolgok a szövegeik
mögött, ha néha ködösek és igen kavartak is. Még vagy 2-3 oldal és
végre alszom, holnap vizsgán meg elemezhetem a fekete gyertyák és
démoni inkantációk után a csíksomlyói Szűzmária szoláris koronáját meg
egyéb gadgetjeit…

Láv

Nem vagyok szerelmes, na. Nem is tudom, miért fordult meg a fejemben a
gondolata is annak, hogy lehetnék. Idestova már vagy három éve nem
vagyok, pedig közben lett volna alkalmam sokszor. Egy kicsit mindig azt
hittem, de á… De már nem is akarok. Jobb így nekem. Nekik nem, de
nekem igen. (mi az, hogy szerelem? nincs is olyan.)

Hepinesz

Rájöttem, hogy a boldogság nem boolean érték, hanem floating point, sőt, mi több, irracionális szám. Azazhogy nem a “0-1”,
“igen-nem”, “true-false” értékek között változhat, hanem az
ember kapacitásának függvényében elképzelhetetlenül változatos
lehet, intenzitásban, színezetben és úgy egyáltalán. Szóval nagyon
mérhető bizonyos szinteken, de egy szinten túl – és egy szint
alatt! – inkább csak utalni lehet rá, lebegőpontosan vagy irracionális
indexszel.

Megint zusammenfassung van

“Ha mindig azt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig ott maradsz,
ahol mindig is voltál.” Ez valami tao vagy micsoda, igazából nem is
érdekel, hogy mi, csak az érdekel, hogy mennyire igaza van. Ugyanakkor
az ember mit csinál? Nem tudom, ti mit, de én a boldogságot
hajkurászom. “Pursuit of happiness” – ez meg az amerikai alkotmányból
van, nem mintha fontos lenne megintcsak hogy honnan van.

Ez a két dolog csak látszólag mond ellent egymásnak, számomra
valamiféle egységet jelentenek, most éppen öndefiníciót. Fejlődni kell,
változni, utazni, de az szenvedés. Az ember meg a boldogságot keresi,
de az tepsedés és helybentopogás. Ez az igazi kihívás: úgy megkapni
adagokban a boldogságot, hogy az ember ne tunyuljon bele. És úgy
fejlődni, hogy az ember ne őrlődjön fel a kínlódásban.

“A megismerés
tompítja a megismerés által okozott fájdalmat” – ez már a harmadik ma
este, amiről nem tudom, hogy ki mondta, Kant vagy Hegel, de olyan jól
összefoglalja az egészet, én egy kicsit módosítanám: a megismerés öröme
felváltja a megismerés által okozott fájdalmat, ha annak értelme van
.
Habár lehet, hogy az utóbbi “ha” hülyeség, mert minden megismerésnek
értelme van. Aminek nincs értelme, az nem is megismerés, hanem
valami… valami egyéb…?