Blogreflexió

Ilyeneket mondanak a blogomra a Dispután…

Lapte: “Megítélésem szerint a tied a legszebb,
legáttekinthetõbb, legkevesebbel is legtöbbetmondó, – egyszóval:
legblogosabb blog a belinkelt blogok közül. Egy igazi ‘Blogus Simplicus
Transilvanissimus’. A többiek pedig nyugodtan elsírhatják a magukéról
azt, hogy – ‘Blogus meus horribilus est!’ “


Réku mondja: “Touche. Szépen és kíméletesen szóltál. Csak
egy megjegyzés: Nándika ért a htlm izéhez, mia az, programozás… A
többiek mind sablonokkal kell, hogy beérjük. Ez persze csak a külcsínt
befolyásolja, de a belbecs gyakran összefügg a külcsínnel…”

Erre Kid A, a fanyalgó: “há mongyuk májszelfnél [itt rólam beszél] a belbecs
nagyjából kimerül abban, hogy azon filózik, éppen kit dugjon meg. csak
majd eccer egy kisjány jól
megszívattya, mert előre elolvassa a blogját, aztán csak azér se adja
meg magát, hadd szenvedjen a nyomorútt nyelvánosságos kanja! (na jó, mámegin fanyalgok…)”


Reply Lapte nénémtől:” Így van. De ha már kirakatba teszi az
életét, Májszelf legalább eccerûen végig is megy a kifeszített kötélen,
és nem csak félúton
egyensúlyozik valahol a szimpla hétköznapiság és a mitoszteremtés
között. Úgy tanít, ahogy él … na, úgy él, ahogy ír.. úgy ír, ahogy
tanít .. él.. eh, valami ilyesmi. Minden esetre, õ néhány mondat után
már ott tart, ahová más esetleg csak hosszú évek kitartó
blogozó-körmölése után jutna el. Nehány eccerûbb szaltó, és máris ott
látjuk magunk elõtt egyetlen szál zokniban, amint az igazi kendõzetlen
csupasz énjét nyújtja felénk.”


Most erre mit is mondjak? Örülök, hogy népszerű vagyok, még ha ez egy
kicsit belterjes is (dehát mi nem belterjes
Erdélyország-tündérországban?), annak
viszont nem örülök felhőtlenül, hogy egyesek esetleg felszínesebb
dolgokat sejtenek bele, mint ami vagyok, mint amit leírok. De hát
fanyalgók mindig voltak és mindig
lesznek, it’s a simple fact of life. S hogy mennyire nem arról szól,
amit Kid A bele vél sejteni, kérdezzetek meg sokakat, X
kromoszómájúakat. 🙂

Mire geóka : “Vegignéztem az általatok ajánlott blogok közül jó néhányat. Olyanok, mint az erdőkben a fák: sokfélék.
De talán a Nádikáé viszi eddig a primet.

Balogh all day, Balogh all night

Rettenetesen szeretem Baloghot, de ennyi még belőle is sok. Igaz, ma
is vissza kellett fojtsam egyszer-egyszer a röhögést. A tegnap
lakásavató volt Cecinél. Meg mindenféle jó dolog. Holnap meg valami
májuselsejézés néz ki nagyon, ha nem lesz fos idő.

Transilvanissimo utórezgések 2.

Az Erdélyi Riport
emígy lelkendezik: “Kovács Péter […] mély
hallgatásával ki sem tűnt a zsűriből. Ez a szerep megmaradt Nagy
Bandónak, Béfének […], valamint Kuszálik Péternek, aki a publikum
részéről addig is felé áradó
ellenszenvet csak tetézte azzal, hogy erkölcsös dühével kergette le a
színpadról a – hogy is mondjuk – egy szál farokzoknira vetkőző, és a
közönségből vegyes érzelmeket kiváltó Jakab Benke Nándort (a kacagás és
hurrogás közé néhány idősebb hölgy sikolya is bevegyült, akik
szemérmesen emelték szemük elé tenyerüket, gondosan ügyelve azért arra,
hogy ujjaik között maradjon egy kis rés). Ő viszont legalább hozott
valamit, ha újat nem is – mert a Red Hot Chilly Peppers meg a Sex
Pistols már megelőzte –,
de meghökkentőt. Ám utolsó fellépőként egy slusszpoénra már tőle sem
futotta.” (Mihály László)

Balogh-szünet-Balogh-masincsideje

Ma sincs ideje… It’s getting weird. De hát, uraim, reagan vihogtam
ennyit, mint ma. Reggel fél tíztől délután fél háromig bent ültem
Balogh óráján, szinte végig röhögtem, az a pasas megöl, komolyan, volt,
amikor ott tartottam, hogy kirohanok, úgy elkapott. Persze hozott kávét
is, amiből megittam kettőt, hogy az még katalizálja az élményt, befosás
volt az óra, néha láttam az Attila, a Zsoltika, az Orsika vagy a Kincső
pofáján is, hogy már ők se bírják. Azért volt szomorú kicsengése is az
egésznek, olyan ritkán találkozunk vele meg Buglyával és még az a kevés
is néha helybentopogásnak tűnik. Mindig feltűnnek két hét után és már
senki se tudja, miről van szó, házifeladatra meg effélére ugye nincs
idő(m). S most jön egy fájdalmas mozzanat, amikor ki kell fizetni
további részleteket a tandíjból.

Faktúra-Vasarat-Kenpark-nincsidőmma

Futkározós nap volt a tegnap. Ma meg nem is tudom milyen nap lesz, nem
fog tetszeni, az az érzésem. Saci rettenetesen elfoglalt ma, nincs ideje, megjött az
új, friss faktúratömb, amiből párat már el is használtam, mindjárt kijön
az új lap, Baloghnak nem csináltam házifeladatot, ilyenek. Az este
Bibivel megnéztük a Ken Parkot.
Hát, bazdmeg, rég nem láttam ilyen durva filmet. Teljesen hitelesnek
tűnő stílusban mesél el olyasmiket, amitől csak kapkodod a fejed.
Kortárs amerikai szociográfia. Amúgy mostanában a sláger nálam az Alamaailman Vasarat
nevű finn banda. Két albumuk van meg a háromból, a Vasaraasia meg a
Käärmelautakunta. Nagyon inventív zene, kb. úgy képzeld el mint amikor
oltyán vagy bulgár fúvósok összeállanak a százfaszú cigányzenekarral,
pár másodéves jazzszakos konzissal és valamelyik nyolcvanas évekbeli
HC-punk bandával. Saját magukat valahogy úgy definiálják, hogy “egy
finn zenekar, akik kanos és punkos titkosügynök-fúvószenét játszanak”.
A nevük amúgy azt jelenti, hogy az Alvilág kalapácsai.
Mások etnó rézfúvós punknak meg kóser kebab-jazznak kategorizálnák. Ami
szerencse, az az, hogy nincs ének, csak hangszerek, így elkerülik a
giccsesedést. Mondjuk ilyen számcímekkel, mint “Kebabot vagy életet”,
“Mameluk és fekete özvegy” nehéz is lenne giccsesnek lenni. Ha valaki
tudja, hogy lehet hozzáférni a 2005-ös albumhoz, a Kinaporkin Kalifatti
címűhöz, az szóljon!!!!!

I’m gonna whoop your ass, nigger.

Remélem, ezen a hétvégén is hétvége-hangulat lesz, nem
világvége-hangulat. Most nincs kedvem nagyon írni, a Sapientián éppen
töltődnek lefelé valami érdekes zenék, állítólag
folkos-elektrós-metálos elemekkel, amolyan Hidria vagy Ozric-stílusban,
nagyon felizgatott, hadd lám, milyen. Aztán meg este színház a
Tranzitban, valami extrém darab, amelyben egy régi szeretőm játszik,
hadd lám, milyen. És végre megvan egy rég keresett film, a
Jarmusch-féle Ghost Dog-The Way of The Samurai, hadd lám, milyen.

Transilvanissimo utórezgések 1.

Saci blogja: “Megvolt a
Humorfesztivál, öhmm…, botrányoktól nem mentes gálaestje is. Azéjjeli
szubjektív véleményt tartalmazó esemes, ami mellesleg nem csak
a szerző nézete: “az a nándika egy nemnormális seg (egy g!) arc ilyet
ezért na…erotikus filmbe igen de nem színházba.” S most hova bújjak??
Mi közöm nekem az egészhez? A szerzőnek mi a köze az egészhez? Miért
volt olyan sürgős, hogy nem tűrt halasztást, s feltétlenül szavakba
kellett önteni hajnali négy órakor??? Mikor előtte két órával
kérdeztem, nem méltatott válaszra. Örülök, hogy még mindig vannak ilyen
bátor szóvívők, akik a mások szimbolikus véleményének tolmáévcsolását
vállalják magukra. Nem tetszett? Privát nyomorod.
Szemérmeskedünk-szemérmeskedünk? A tied nem olyan? Vagy, nő létedre,
nem tudod elfogadni, hogy nem olyan, mint a partneredé? El kell verni?
Ki kell tiltani? Be kell zárni? Netán megdicsérni? S MINDEZT RAJTAM
KERESZTÜL??? Essetek túl rajta, vazzeg. Megvolt, jó volt, elég volt.
Nem nevettünk. Na s akkor mi van? Félresikerült előadás. Ha nem
tetszett, nem volt ízlésednek megfelelő, akkor ne hangoztasd. Miért, a
másik nénis dolog tetszett? Vagy netán a drogdíler? Az jobb volt?
LEGYÜNK KMOLYAK!! Ennek legalább volt művészi vonzata, nem holmi
idétlenkedés a színpad kellős közepén, a mikrofon előtt pihenj
tartásban, hátra tett kézzel a kibírhatatlan feszültségtől… A Les
hommes caches nem tetszett? Pedig oda is szórakozni mentetek. Annak
bezzeg nem volt visszhangja!”

Ezt írja a Sipike blogja: “Nándika meg… én bizti nem fogok
megharagudni a fiamra, ha egy szál pöcsbe humorizál.” Ezt csak azé
mondja, me még nincs fia. 🙂 höh.

Aztán a Transindex: “A
legeredetibb megközelítés viszont kétségkívül a Jakab Benke Nándoré
volt, aki egyetlen szavát ismételgetve (transilvanissimo) pillanatok
alatt eljutott a korai Sex Pistols koncertek forradalmáig: egy szál
zokniban sokkolta a sikongó vagy épp dermedt nagyérdeműt.”  (Papp Sándor Zsigmond)

A Romániai Magyar Szó eképp: “Futottak
még: a Médiabefutó-gyôztes Zsók Levente, aki ezúttal nem tett ki
magáért, Incze Sándor Zsolt, Flórián Andrea, Kelemen László, valamint
Jakab Benke Nándor, aki polgárpukkasztást tervezett humor gyanánt, és
erdélyi sztriptíz- mutatványt adott elô.”

Bence a Campusban:
“Azért az aktualitás is jelen volt a színházban. Akadt olyan előadó, aki az
erdélyi helyzetet – azt, hogy minek a helyzetét, pontosan nem
sikeredett kideríteni – a maga meztelenségében mutatta be, a
„Transilvanissimo” szót különböző módokon skandálva.”

Na, kifelejtettem valamit: hájderménkű!!!!! 😀

Retkes kurva egit

Eddig még nem káromkodtam ezen a blogon olyan istenigazából, de most
ideje: a kurva rektes istenfaszát a nyomorult bürokráciának, s hogy
dugná fel a seggébe el az egész faktúra-, kitánca- és áviztömböket a
minisztérium, most ebben a szenthelyben esküszöm, hogy az ÉLETBEN nem
fogok ilyen jellegű munkát végezni, inkább kapálni fogok, bazdmeg, mert
legalább tudom, hogy az kapálás, nem KAPÁLÓZÁS, mert ez, amit művelek,
az az, baszná meg a keserves kutyaúristen az összes komisziont meg
retúrt meg áfát meg mindent. Fákking shit!!!!!!! Pizda pulá möszi futuc
Scheise, fuck, fuck, fuck!!!!!! Nyomorúságos különbejáratú
szerteszéjjelbaszott tetvesbundájú annyapicsája minden
papírmunkának!!!!! Anyádapád idejöjjön!!!!! Gyertek, erénycsőszök,
kapjátok be! És nyaljátok le a karimáját is while you’re at it!!!!!

(na, ez jólesett)

Buli

Szolid családi szórakozást képzeltem el, zsíroskenyérrel,
hermeneutikával, kiki nyugalomba, errefel tíz körül már mindenki a
megsuvadás áldott állapota felé kezdett közeledni, berakták a
Zanzibárt, miszerint szerelemről szó sem volt (pedig sej-haj ;)),
errefel megjelent egy Unidentified Flying Neighbor, megdöngette az
ajtót és előadta a magánszámát, Markos-Nádas helyett ezúttal
rendőrséggel és reggel munkába menéssel. Rövid tanakodás után a Music
Pub lett a Final Destination, de mint a filmnek, ennek is lett második
része, az Ernesto nevű hely, ahol román gigolók és francia lányok közt
roptuk háromig a roaring nineties zenékre, a könnyünk csorgott a 2
Unlimitednél, bizisten. Aztán kiderült, hogy nincsen hatalmasabb dolog
annál, amikor az ember 24 évesen a Krokó padkájára feltehénkedve egy
hamburgert majszol negyed négykor a BÉKE-téren, minden békés, csend
van. Köszönöm mindenkinek, aki jött.