Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: október 2005

Midori – sol la si do

…nem volt elég a szombati bejegyzés: most még eszembe jutottak gitárok és dalok, fehérboros hajnalok, későig lebzselés és a szaggatott gépelés. Tudom, hogy rímel, de véletlenül. Vagy nem is véletlen? Azt a gépelést nem tudtuk hova tenni (néha, borúsan, az jutott eszembe, hogy egy régi kommunista káder feljelentéseket fogalmaz, elvágyódó kedvemben, hogy egy agg özvegyasszony szerelmes leveleket gépel a frontra, máskor, jókedvemben meg azt gondoltam, hogy csak egy újságíró kolléga nem akar felnőni a huszonegyedik századba.) Akárhogy is volt, rég volt — de akkor miért érzem a bőrömön most is? Egyszer megpróbáltam befércelni, de gyenge kezeim visszahanyatlottak az elutasítás nyitóhangjaira.

Reklámok

A ződbe

Megyek Kidébe nagymamámhoz. Fogalmam sincs, mikorra érek vissza. Úgyhogy happy halloween mindenkinek!

Vörös halondó

Ma tényleg elmentem a Billába. Megláttam az egyik vitrin mögött valami irtózatosan piros, apró darabos anyagot. Azt írta, hogy németországi kaviárikra. Nem volt olyan irtó drága, úgyhogy vettem egy adagot. Persze bűn rossz volt. És akkor felhívott valaki, akibe kábé akkor voltam szerelmes, amikor a blog legeslegelső bejegyzését megírtam volt. Aztán valami bolondság miatt vége lett – egyike volt azon ritka kapcsolataimnak, ami úgy ért véget, hogy még szerelmes voltam. És lám, tökéletesen sosem tudtam kiverni a fejembôl azóta sem, pedig annyi mindent ki- és bevertem már a fejembe azóta. Most is megdobbant egy kicsit a szívem. Persze, semmi különös. De legalább elmagyarázta, hogy ki kell verni (apropó kiverés) olajjal, borvízzel meg mittoménmivel. Ilyenkor az ember jót röhög magán (jobb mintha más röhögne az emberen). Itt a fotó e hihetetlenül élénkpiros, hódarához hasonló eledelről. Muhahaha.

Hét7ége

Itt a hétvége. Nagy pangás-szag van. Érted? Pangás-szag. Ubi. Minivakáció. Miniunalom. Billábamenés. Sok film. Bleh.

DOOM

(Az infólaborban ücsörgünk és Gáspárik Attilát várjuk. Nem hiszem, hogy fel fog bukkanni. Kellett nekünk Gáspárik Attila. Ez a tantárgy most épp az irodalmi adaptációk fedőnevet viseli.) Apropó adaptáció, most látom az IMDB-n, hogy elkészült a minden idők legkultikusabb, legrégibb, legwhateverebb lövöldözős játékának (First Person Shooter), a DOOM-nak a filmváltozata. Ezt azért megnézném. Nagy shooterek voltunk annak idején, emlékszem, Papacskáékkal bementünk a rivális iskola informatikalaborjába, hogy hálózatban, lefűrészelt-duplacsövű puskával öldökölhessük egymást és a kakodémonokat meg a tűzhajigáló impeket. Zseniális volt. Ha valaki ide tudja adni valamilyen digitális formában ezt a filmet, az nagy ívben írjon nekem egy levelet, de gyorsssssan!

Bednyúz

Ma reggel mondták valamiféle illetékesek, hogy még ösztöndíjszagot sem
fogunk érezni úgy kábé december tizenötödikéig. Mivel ez a hír eléggé
letört engem ahhoz, hogy úgy döntsek: ma nem írok blogot, úgy
döntöttem: ma nem írok blogot. Természetesen ezen kívül, ami már meg
van írva, of course. Of fucking course.

Lumina din lumina

A többiek fent a Burzsoázia diszkrét báját nézik, zseniális film, megyek és megnézem én is a katonás jelenetet (a kertésznek öltöző püspök sem semmi). Amúgy rég nem álltam ekkora sorban, mint ami a villanynál van (Electrica Nord). Fent egy kosztümös pasas megkavarta a szart csikö új rendszer, és lent az emberek, fajra, vallásra való tekintet nélkül szagolgatják. Nem gondoltam, hogy ennyi ember befér egy olyan kicsi terembe, ahol csak három kasszás dolgozik. És persze a ventillátorokat nem kapcsolják be, mert fogyasztja a villanyt. Egy öregasszony elájult a melegtől. Persze senki sem segített neki, mert aki kiáll a sorból, az mehet majd vissza a végébe, ami bájdövéj kilógott az épületből. S csak röhögünk, amikor az EU-s faszik összehúzott szemöldökkel megróják Bukarestet. Ugyan már…

Hétfő, it’s the rich man’s world

Ma megtartottam az első órámat a Sapientián is. Kezdek belejönni a
szájkoptatásba, de az a fura érzés még mindig nem tűnt el, hogy nem
tudok mindent átadni, amit akarok. Aztán meg ma végre leadtam a
munkakönyvemet (kb. egy óráig volt nálam, fura volt nézni), úgy hogy
talán már semmi akadálya a pénz nevű folyadék felém való áramlásának.
Muahahaha. (Ja: megszűnt az egyik blog…)

End credits

Biztos mindenkivel megtörténik, hogy hirtelen egy filmben látja magát. Egy rossz filmben. Ezt nem lehet kétszer eljátszani, mert olyan drága a nyersanyag, hogy reprodukálhatatlan. Olyan film, ahol nincsenek narrációs szabályok, nincsen happy end, nincsen isteni gondviselés, semmi sincs. Csak feliratok. És mindenki azon kínlódik, hogy ő legyen a feliraton. Aztán meg, hogy egyre feljebb kapaszkodjon. Statisztából sminkes, majd világítós, majd másodszereplő, végül rendező. És ott vannak a nagy pés Producer. Meg a vágók. A mikrofonos fiúk. Te mi szeretnél lenni a filmben?

Modulálunk 2.

a) Az este végre szemtől szembe is találkoztam valakivel, akinek eddig
csak a hangját hallottam – hivatalos ügyekben. Azt hittem, hogy
alacsonyabb, de nagyon kedves volt és gyönyörű. Kár hogy hazamegy.

b) Rájöttem, hogy ez a huncut Pistuka is csinált blogot magának, de az
egyetlen bejegyzésen küjjel semmi nincs benne. Attól függetlenül
idelinkelem, hátha kedvet kap és folytatja: Pistuka blogja.