Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: június 2006

S mégse diliztem be

Viszont a vizsgán is leszerepeltem, s a dolgozatot se fejeztem be. Nem baj, ami késik, az nem múlik. Vagy ha múlik, akkor azért múlik, mert úgyse érdekes. S holnap reggel Bérgyilkosok-reshooting.

Be fogok dilizni soon

Ha még egy snittet végig kell nézzek férfiatlanul nyavalygó német vagy hong-kongi pasasokkal, tényleg rendesen be fogok dilizni. Grrrr. Már hangutánzó szócska sincs arra az állapotra, amiben most vagyok, szarrá izzadva, koncentrálóképességemet elveszítve, ezerféle elmaradt vizsga és film és faszomtudja mi között nyekegve.

Csilingel, vissza

Hemingway nem lett egészen olyan zseniális, ahogy akartam. Szombaton újracsináljuk, rendes helyszínnel, kevésbé fáradt operatőrrel, radonmentes helyen, stb. Majd akkor jelentkezem. Addig megmerítkezek a vizsgák tengerében.

Heming útja

Amíg leértem a Monostorról a központba, egy vider sós lé csorgott le a homlokamról a tökeimen keresztül a cipőmbe. És itt lent a Bocskai-ház alagsorában meg olyan hideg van, hogy a heréim visszabújtak leereszkedés előtti fészkükbe. Várom Pötyit meg Dunait hogy hozzák a tecnhikát és rendezzünk be egy igazi hamis kocsmát a pincében. Aztán megcsináljuk az ufós hemingvéj filmet. Ha kész lesz, felpakolom ide, röhögjetek rajta.

Megöl a meleg

Nem érdekel, ha meglesz holnap a Hemingway-forgatás, megajándékozom magam egy kibaszott ventillátorral. És sok hideg sörrel.

Wolfné után ufók

Kezd beindulni a következő film fogaskereke. Örkény meggyalázása után most Hemingway jön, a Bérgyilkosok című novelláját heréltem ki és készítettem belőle sci-fi paródiát (az eredeti szöveget és miliőt szerintem Tarkovszkijék tökéletesen megcsinálták, ugyancsak vizsgafilmnek, ezért nincs értelme ugyanazt tovább facsarni).

Kiosztottam a szöveget a színészeknek (ezúttal igazi színészek vagy színis hallgatók lesznek: ez nekem is premier lesz, és izgalmas), hétfőn lesz egy próba és kedden le is nyomnánk ezt az operatőri szempontból is érdekes, egysnittes jelenetet.

Az élet filmekben és fordítva

Ha az ember túl sok filmet néz, megzsibbad és elkezd filmszínészként viselkedni. Olyan jó szövegeket talál ki néha, olyan jó kis kilépéseket, olyan jó befejezéseket, akciót, fahrtokat (már a Fellegvárról is csak 270 fokos svenkben tudok lenézni).

Sajnos, a való életnek köze sincs a filmhez. Amikor elképzelsz egy jó kis párbeszédet, persze hogy az illető nem azt válaszolja, amit a filmes közeg kívánna. Valami hervasztóan földit fog mondani, ráadásul nem is várja meg a CUT-ot vagy hogy a kamera ráforduljon: belevág a szavadba.

A csókok is egészen másak, mint amikor Clark Gable rátehénkedik Vivien Leighre. Az élet csókjai izzadtak, feldörzsölöd a kisasszony puha bőrét a borostáddal, közben azon gondolkozol, hogy sörszagú vagy-e.

A verekedések aztán pláne hogy nem olyanok. Itt nincs vágás, csak ha téged vágnak kupán. A támadó is pont úgy fél, mint a támadott, csak az idegességének köszönheti, hogy előbb üt. A cipő megcsusszanása pedig meg tudja fordítani a meccs állását. És ez itt nem Tarantino. Nem fog megjelenni Harvey Keitel hogy elintézzen neked mindent.

És a tökéletes befejezések is hiányoznak. Amikor úgy érzed, hogy na, tökéletes a hangulat, ide jönne a fade out és a feliratok, akkor behúz melléd egy busz, jobb esetben le is spriccol sárlével. A Humphrey Bogart eltűnik-a-ködben-effektus is hatástalan, egész egyszerűen kínos elsétálni a sarokig, miközben érzed, hogy a hátad közepét perzseli egy szempár. És felejtsd el, hogy valaha is akkora hatása legyen egy dumádnak, mint Brando negyedig bevilágított arcának az Apokalipszis mostban.

Viszont a legváratlanabb pillanatokban is produkál az élet nagyon filmes jeleneteket. Megtudsz valakiről valamit és elfehéredsz, a kamera a szemeidre közelít. Vagy ráüvöltesz valakire, mint Kirk Douglas a Dicsőség ösvényeiben, az meg csak néz. Vagy odamész valakihez és egy szó nélkül megcsókolod, a házibuliban háttérnek meg felcsendül a tökéletes diegetikus zene a jelenethez.

Na de egyszer megnéznék egy kolozsvári rendőrfelügyelőt, amint krétval körülrajzolás címén hullagyalázást követ el egy tetemen és unott pofával azt mormolja: “another day, another murder”(“înc-o zi, înc-o crimă”).

Ez most azért jutott eszembe, mert éppen Fassbinder opuszait nézem s hihetetlenül mesterkélt és szar a színészvezetés és a színészi játék bennük. Tuuudom, ez feature, nem bug, de akkor is. PAZS fintorog Hanna Schygullán: “mér öltözik ezekbe a randa hetvenes évekbeli ruhákba meg frizurákba?”. “De hát ezek a hetvenes évek, ember!” – mondom. És röhögünk.

Az örök Tull

And as you cross the circle line, the ice-wall creaks behind —
you’re a rabbit on the run.

And the silver splinters fly in the corner of your eye —
shining in the setting sun.

Well, do you ever get the feeling that the story’s
too damn real and in the present tense?

Or that everybody’s on the stage, and it seems like
you’re the only person sitting in the audience?

Skating away on the thin ice of the New Day.

Utálatlista-update

A “mit utálok legjobban” listában saját magam kúsztam fel a top helyre. Miért vagyok ilyen? Miért kell mindent elbassszak? Az isten basszon hormonháztartást. Miért kell minden nőnemű lény a környezetemből haragudjon rám? Miért nem tudom, mit akarok tőlük? Miért nem tudják, mit akarnak tőlem? Miért nem tud senki semmit? Miért nem elég nekem az ami van? Miért? Miért? Mi az istenfaszáért? Valaki mondja meg, miért. Valaki mondjon VALAMIT!

Tiffes írások

Ezeket írtam TIFF-es filmekről:

Taxidermia

13-Tzameti

Tideland