Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: augusztus 2006

Windows Vista dallam

Most olvastam valahol, hogy a Windows Vista startup-zenéjét nem más szerzi majd, mint Robert Fripp, a King Crimson gitárosa-alapítója, akit a világ egyik legzseniálisabb zenészének tartok.

Na, ez a felemás hír. Mert egyrészt örülök, hogy az öregedő Fripp mestert ilyen szinten elismerik, meg jó pénzt fog kaszálni vele, meg örülök, hogy nem valami noname fatökű szerzi azt a kis zenedarabkát, hanem tényleg valaki, aki beírta magát a zenetörténelembe.

Másfelől viszont elég szar, hogy Fripp mester ennek a pofátlan Microsoftnak dolgozik, persze most nem arról van szó, hogy “eladja a lelkét”, ahogy mondtuk volna mondjuk 10 évvel ezelőtt, de azért valahol szar, fura, szorongató, trehány érzés ezt így tudni.

Érdekesség: Fripp sokat dolgozott együtt Brian Enoval, aki a Windows 95 “zenéjét” szerezte annak idején, és most 18 éve újra együtt dolgoztak. Amúgy két zene nem is különbözhetne jobban. Hallgassátok meg, mit produkál most a hatvanéves Fripp a King Crimsonnal, beszartok: izgalmas, progresszív, hangulatos és súlyos, gatyarezegtető zene. Eno pedig mindig a kevés de kimért hangok embere volt, igazi ambient-transzcendentális arc.

Reklámok

A hét idétlen szóvicce

Szegény Norrist annyit emlegettem, hogy már Chuck-lik.

Chroma

Hát ez már nagyon súlyos. Ma éjjel (azaz inkább hajnalban) chroma key-ben álmodtam és a kép nem volt rendesen kilukasztva, a delikvens árnyéka árulkodó módon fityegett. What is happening to me?

Vissza Kolozsvárra

A cím magáért beszél. Pótszesszió starts tomorrow. Internetet visszakötötték. Értelmeset majd.

Majdnem lebuktunk

Bassza meg, majdnem lebuktunk: the true Nándika. De nemsokára elkészül a hipertoponukleáris katalizátor-sugártermofúziós divájszom s akkor jaj nektek!

Valaki

Van egy valaki, akit megtaláltam, aztán elveszítettem, aztán még egy párszor megcsináltuk ezt a játékot. De valahogy mindig megvolt, akármennyire is nem volt. De most félek, hogy nagyon nem lesz, de csakis a távolság miatt. Persze, volt olyan hogy egy szobában ültünk és mégis messze voltunk (nem is feltétlenül az egyik vagy a másik hibájából – mittudomén). De így vagy úgy – volt. Az utóbbi időben megint nagyon megtaláltuk egymást. De ez most fizikai távolság lesz. És nincs jogom semmihez. Csak biztatni tudom. Ilyen.

Őfelsége pincére leszek

Nagyszerűjovice! Nagyszerűrzsics! Zseniálisická! Kurvajó! Menzel IMDB-s lapját böngészgettem valami infókért és látom hogy most folyik a legújabb filmjének a vágása. Angolul valahogy így fordították: az angol királyt szolgáltam. Majd kiszökött a szemem örömömben, hiszen az Őfelsége pincére voltam című könyv az egyik legkedvencecskovább Hrabal-regényem. Ez lesz Menzel harmadik Hrabal-filmovája, és ha csak feleannyira is imádnivaló lesz mint az előző kettő (a Sörgyári és a Szigorúan őrzött), már akkor is elégedettovice leszek. Nagyon várom a filmet. Remélem, hozzák a mozikba. S remélem, nem várják meg vele Hrabal halálának tizedik évfordulóját (2007 február). Kurvajóvicová!

Megjelent az új Slayer

Figyelem! Akit zavar az ateizmus, a metálzene, stb., az ne olvassa el ezt a bejegyzést. A blog fakultatív. Ha valaki nem tudja felfogni, hogyan tudok ilyesmit hallgatni, csak ugorjon tovább, ne kommentáljon fölöslegesen.

Végre megjelent az egyetlen komolyan vehető amerikai metálzenekar új albuma. A címe Christ Illusion.

“Mikor nősz mán fel végre fijam?”, “Nem tudom mit lehet szeretni abba a zenébe, az nem es zene”, stb. Na, kéremszépen, aki a Reign in Bloodot imádta annak idején húsz éve, az össze fogja szarni magát. Visszatért Dave Lombardo, az egyik legjobb dobos a durva műfajokban és Kerry King írta az album nagyrészét. Nem gondoltam, lehet-e a God Hates Us All után gyűlölettől még jobban fröcsögő, még inkább vallásellenes lemezt csinálni. És lehet. Itt aztán tényleg minden ott van, még botrányt is csináltak a Jihad című számmal, ami a repülős merényletet meséli el a terrorista szemszögéből. És a poén az, hogy a Billboard lista ötödik helyére landolt a lemez, ilyen még nem volt a Slayer történelmében. Némileg visszatérnek a nyolcvanas évekhez, zenében is, és borítóban is, amelyik naivságra utaló egyszerűségével ijeszt a legjobban.

Eléggé felismerhető Slayer-dalok sorakoznak (ideális lemezméretben, 38 perc), de változatosak és nem okoznak csalódást, irtózatosan súlyosak. Hogy lehet negyvenvalahány éves emberekben még mindig ennyi gyűlölet? Mert ez nem a tinédzserzenekarok punkos lázadása, nem is showbiznisz (na jó, részben igen). Ezek a fickók tényleg ilyenek. Araya az újabb kori ordibálást viszi tovább, a szólók nagyjából a vibrátókar szétbaszásából állanak, a riffek kurvajók, Lombardo meg zseniális. Ha egy metállemezt akarsz venni az idén, akkor ez legyen az. Nem is tudtam kiválasztani, melyik dalból tegyek ízelítőt, aztán a legutolsót választottam, a Supremist címűt, de tehettem volna bármelyiket. Hallgass bele.

Szent Anna

Hálistennek vannak dolgok amiben nem csalódik az ember. Pl. a Szent Anna-tó hűvös vize. A moment of joy.


Igen, működnek

Igen, működnek, nem is rosszak: a telefonról, MMS-ben küldött blogírás is, a videofeltöltés is. Mégse hiszem hogy túlzásba fogom vinni a használatukat. Az MMS elég drága Magyarországra, a videolejátszó meg egy ronda Logitech-reklámot basz be a kép alá, fölé, elé stb. De jó tudni, hogy mennek. Na, ennyi.