Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: január 2007

Filmszemle 1.

Itt ülök egy netkaféban a Mammut nevű idő- és pénzelherdáló centrumban. Nagyjában tombol a 38. magyar filmszemle. Ma még csak dokfilmek vannak, amiből tegnap is láttam párat – mármint amibe éppen bele nem aludtam. Melegséggel töltött el, hogy milyen balfaszok vagyunk. Ha ilyen minőséggel be lehet jutni a szemlére, akkor nem tudom, hogy a Sapisok mit vacakolnak. A belógó mikrofon pl. alapkövetelmény volt. Legalább mi stresszeljük magunkat, hogy annnnyira szar éppen ne legyen…

Holnap kezd kicsit felturbózódni a műsor, jönnek a kísérleti filmek, majd jönnek a nagyjátékfilmek, ami küzül a leginkább a Szász János Csáth Géza-adaptációját várom. Az este, micsináljon az ember dühében pár félresikerült dokfilm miatt, mozi, Christopher Nolan új filmje. Meglepően jó, ha az ember bele tud feledkezni a végére fantasy-izű forgatókönyv miliőjébe. Bűvészek és varázslat, olyan jó Nolanosan szétszabdalt narratívával (persze messze nem olyan nehezen követhető, mint a Memento).

Tegnapelőtt este Shakespeare, Kenneth Branagh-tól, Ahogy tetszik. Gyönyörű természetes helyszínek, okés operatőri munka természetes fénnyel, multikulti alappoén, könnyed és ezáltal könnyű. De azért nem volt halálosan rossz, volt benne pár poén. Csak sajnos én még színpadon is nehezem veszem be a shakespeare-i crossgender cselt, miszerint egy barna sapkától mindenki férfinak néz, nemhogy moziban.

Azonkívül baszott nagy szél van.

Not at my desk

Na én akkor most elmentem Pestre egy hétre.

Di afisz

Lapte anyó barátom többszöri unszolására eldöntöttem, hogy letöltöm a “The Office” című BBC-komédiasorozatot. Elég hamar ment, mindössze két évad és egy Christmasz Szpesöl (ez az eredeti brit cucc, az amerikaiak is csinálják már, azt nem láttam, de Lapte anyó szerint bűnrossz).

Naszóval, az angol humor egy kis, kérészéletű gyöngyszeme ez a sorozat. Az egészben az a lényeg, hogy egy iroda mindennapi életét követi nyomon egy láthatatlan dokfilmstáb (persze, meg van szépen rendezve az egész meg minden, de a jó kis dogmás esztétika meg a néha bevágott beszélőfej-technika teljesen azt az illúziót kelti, hogy ez itt egy dokfilm. Azért van faszán megcsinálva, mert amikor a szereplők kitekintenek a képből a kamerára, akkor még mindig szereplők, és nem színészek: ez a kettős védelem kitekintés-prooffá teszi a sorozatot).

Az irodának van egy főnöke, David Brent, akit Ricky Gervais maga játszik el, aki amúgy kitalálta az egész sorozatot. Namostmár, ennek a főnöknek a legfontosabb dolog az életében az az, hogy faszagyerek legyen, mindenki jókat nevessen vele, az egész élet és meló felhőtlen szórakozás legyen. Odaadná a bal tökét egy jól sikerült tréfáért. Most képzelhetitek, milyen lehet egy ilyen főnökkel dolgozni. Gervais amúgy kurvajól alakítja ezt a surmó, csak kifele élő, mindenét röhej-apróra váltó (s mégcsak nem is megy jól neki) fickót. Az állandó nyakkendősimogatás, magabiztosan ideges vigyor meg minden kis gesztus nagyon faszán kijön.

Van az irodában egy szőke, vézna, balfasz gyerek, Gareth – amúgy az színész játssza, aki az egyes karib-szigeti kalózokban az egyik zombi kalózt. Ez is egy irtó jól sikerült figura, kb. olyasmi szerepe van, mint Kramernek a Seinfeldben. Ketten meg hihetetenül jól működnek, kb. ez a gyerek az egyetlen, aki valamennyire tiszteli a főnököt (assistent TO THE manager).

A poén az, hogy épp mikor elkezdtem nézegetni a frissen letöltött sorozatot, láttam meg, hogy a román tévé műsorra tűzte… tudnak valamit. (ez a szinkron-dolog amúgy máskor is előjött: épp, mikor felfedeztem magamnak Don Siegelt, most futtatják a Filmvilágban. Régebb megtörtént ez Peckinpah-val meg másokkal is.). Szóval az a lényeg hogy tessék bekapcsolni a The Office-t a román tévében, mert megéri. És köszi, Lapte anyó 😀

Nobody died when Clinton lied.

But some people are only alive because it’s illegal to shoot them.

Oszkár

Van, akinek drukkolni: Scorsesének, Arriagának és M. Tóth Gézának. Hajrá, Maestro! Hátha lesz még egy magyar animációs Oscar.

A kesztyű el van vetve, ya hear?

Van egy kisköcsög f*sszopó itt a szomszédban, aki elkezdett pattogni meg szökdösni meg belémkötni meg minden, de nem tudja, kivel áll szemben.

Aszondja: “olyan csúnya szürke háttere van a blogodnak”.

Szürke a divat, te surmókus. Sőt, én csinálom a divat. Úgyhogy nem pattog, ül a taknyán, hallgat. Szürke lesz a sírköved is nemsokára, nem tudom mit szököl.

Aszondja: “egyszer azt írtad a blogodba, hogy megöltél egy embert, pedig nem is, csak egy mese volt az egész, utánajártam.”

Ez kétségkívül igaz, de most viszont te lehetsz az első, akit tényleg megölök. De még le se írom le a blogomba. Még annyit se. Csak úgy otthagylak a Béke tér és a Jókai utca sarkán.

Aszondja: “és még soha nem írtál egyetlen verset se, mint ahogy én”.

Ha figyelmesen olvasnád a blogot, te kis Senkiházy, akkor már magadba szívtad volna az alapműveket, úgymint A lepényhal meg utoljára, vagy a Nelli a hegyről, a Versike, az Ezt is kínomban költöttem elébb, a More poetry címűt, valamint másokat.

Amit megígértem, azt pedig megkapod, plusz még egy jó nagy pofot is. Na azért!

Demeter “Megmondolat” Szilárdnak

Íme, itt van, Mikulásra meg Karácsonyra :D. Az elsőnek az a címe, hogy Halleluja, és egy felvezető a másodikhoz, aminek az a címe, hogy Ürömóda, és EU-konform füllel kell hallgatni. Szóval press to play.


HALLELUJA


ÜRÖMÓDA

Mozgólépcső, ugye

Nem értem az egész mozgólépcső-koncepciót. Az lenne a lényege, hogy a mozgást felgyorsítsa, ugye, ezért mozgólépcső. Ehelyett teljesen megállnak az emberek és élvezik, mint a hülyék, hogy viszi őket a lépcső. Tehát a mozgólépcső actually a mozgás kárára van. Mint a kommunizmus: elméletben de szép volt, aztán amikor mozogni kellett, akkor áááá… Állólépcsőnek kellene hívni, hiszen mindenki megáll és tátja a száját. Még jó, hogy a nyáluk nem csorran el közben.

We really fucked up this time

Szegény Gaia anyónak minden felületét, featurejét, likát, pórusát, kitüremkedését, bimbóját, bigyuszát meggyaláztuk: most felkapta a vizet az öreglány és megmutatja a tutit.

A héten pólóban és vékony felsőben császkáltam a városban. Az éjjel döngetésre ébredtem, a szél volt, üvöltött és csapkodta a pléhet az ablakfáján. Az előbb feketésszürke felhők voltak az égen. Egész reggel. Egy negyedórája elkezdett jégeső szotyogni. Csak úgy. Tartott nem egészen két percet. Utána elkezdtek hajladozni a fák, másfél perc alatt eltűnt az összes felhő az égről, most gyönyörű napsütés van, szelídkék az ég. Közben a fák tovább táncolnak, és lazán csepereg az eső. És mindez január közepén. Most meg hirtelen elállt a szemerkélés, elhallgatott a szél, most meg megint újrakezdte a fákat gyámbászni, szakadozottan, staccatóban.

Amikor kisgyerek voltam, a december-február periódus mindig a hó időszaka volt. Konstans módon hideg és fehér volt minden. Mire felnőtt lettem (na, jó, fiatal aspiráns, ami vagyok), ilyesmik történnek január közepén. Mi lesz, mire teljesen megvénülök (ha megérem)? Valószínűleg mediterrán éghajlat: karácsonykor alsógatyában ajándékozgatunk – és minden szökőévben minijégkorszak, olyankor az Ursus kihúzza az összes utcai fridzsiderét nyáron is.

Kedvenc rendezőink mondták rovat

“I once told Godard that he had something I wanted – freedom. He said: ‘You have something I want – money’.”

Ezt Don Siegel mondta, aki Sam Peckinpah és Clint Eastwood mentora volt, ilyesmik fűződnek a nevéhez mint az Invasion of the Body Snatchers, Escape From Alcatraz, Dirty Harry, Two Mules for Sister Sara, Charley Varrick, stb. Ehhez kapcsolódik még valami, amit ő mondott:

“Most of my pictures, I’m sorry to say, are about nothing. Because I’m a whore. I work for money. It’s the American way.”