Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: július 2007

Skéssz

Na de az is biztos, hogy ez volt az utolsó bloggertalálkozó, amire elmentem. Ha ronda képeket akarok feltenni magamról a netre, egyedül is meg tudom csinálni.

Reklámok

Finn Zdob és Zdub

Egyszer már elujjongtam hogy milyen kibaszottul jó ez a finn zenekar, az Alamaailman Vasarat (az Alvilág Kalapácsai). Klezmeres, balkános, punkos, metálos, fúziós zenét csinálnak, vokál nélkül. Na és most megjelent az új album, a Maahan. És még jobb, mint az előzőek. Nem szúrok be mp3-at, mert ez egy olyan zene, amiért megéri annyit kínlódni hogy megkeressük valami fájlcserélőn, ha már a legközelebbi Virgin Megastore-ba nem tudunk kiruccanni megkeresni az eredeti CD-t. Hallgassátok meg, nagyon megéri.

Értelmezzük a híreket

Kolozsváron a Beflenkatában találkozott Tarkó és Mőkés. Együtt elhatározták, hogy unják már a veszekedést és a meleget, kezetfogtak, megegyeztek, hogy ma, kedd reggel, legyen akkor végre eső. És lőn. Egy igazi zápor záporozott Szentgyörgyön.

Köszönjük szépen az erdélyi magyarság nevében az erdélyi magyar vezetőknek, hogy esőt adtak nekünk. Mégis tudnak valamit.

Persze már kezd felszáradni az aszfalt.

Löksi

Az emberek és cikkek 90%-a enyhe csalódottsággal szól az LGT-ről. Megint én vagyok az egyedüli, aki díjazta az improvizációkat és az ezáltal hosszúra nyúlt dalokat. Szerintem nagyon hangulatos volt, bevállalták a vénségüket azzal, hogy szerre és majd egyszerre is becitálták az egész családot a színpadra. Persze, nem volt ÉPP OLYAN ZSENIÁLIS, de na. Nekem teljesen megérte nem kifizetni a hetijegyet 😀 Na de komolyan, örülök, hogy ott lehettem.

A legjobb koncert, amit láttam Félszigeten, az Blind Myself volt. Durva hardcore metál, nem nagyon ismertem, de annyira beleélően, energikusan stb nyomták annak a húsz emberenek, hogy le a kalappal. A Kosheen is pozitív meglepetés volt, tényleg. Főleg hogy azt se tudtam, eszik-e vaj isszák. A Midnight Express nemcsak azt a régi bluesrock hangzást hozta vissza, hanem a show-elemekből is idézett: a fickó egy szar régeni gitárt is összetört a végére. Jót röhögtem. A Theater of Tragedy viszont erősen halovány volt, inspirálatlanok voltak nagyon. A Zdobnak csak a végét láttam, de fasza műsor lehetett. Amelyik nagyon szomorú volt, az az Iris. Nem a zene miatt, mert az a szokásos, hanem a látvány miatt, ami a színpadon volt 😦

Van egy indítványom viszont: hozzuk el a Hawkwindet Romániába, amíg élnek! Írjunk petíciót vagy valamit! Na!

Evil Twin

Aki véletlenül Marosvásárhelyen, a Week-end-telep környékén lát egy hozzám hasonlító gringót, az azonnal hívjon fel. A hírek szerint a gonosz ikertestvérem kiszabadult, bárhogy próbáltam a világ elől elrejtve tartani, és most szabadon garázdálkodik. He’s gonna whoop your ass!! Big time!

D:/Filmek/Meg kell nézni/2007/

Az egy dolog, hogy szinte csak 2006-os meg 2007-es filmek vannak a belső hálózatokon (Planet), de az azért valamit nagyon elmond a szentgyörgyi (és szerintem nemcsak) emberek mozikultúrájáról, hogy miközben bezárt a mozi itt is, az összes 2007-es film, ami az emberek folderjeiben van – moziból felvett, kézikamerás, egycédés, csapnivaló minőségű, recsegő hangú, remegő képű, borzalmas szar, nézhetetlen fos. Mintha úgy olvasnának irodalmat, hogy lefotózott könyvek összefűzött, xeroxolt oldalait lapozzák. Szánalmas: úgy eltompult a vizuális kultúrájuk, hogy még annyi energiát se képesek fektetni az ügybe, hogy legalább jó minőségű kalózdivx-eket keressenek valamelyik fájl(s)herélő hálózaton. Pathetic humans.

Ne mind kérdezgessetek

Előregyártott válaszok, mert naponta tízszer megkérdezik. Ne kérdezzétek meg többet.

– Nem, nem megyek Félszigetre, se Tusnádra. Mert nem érdekel, azért.

– Nem csinálok Rénszarvas kettőt. Az államvizsgafilmemet megcsinálom s kész, vége a szórakozásnak.

– Nem vágatom le a szakállamat.

– Nem, nem nősültem meg s nem is akaródzik.

– Nem tudom mi, lesz velem egy év múlva.

– A kalapom otthon van.

– Igen, híztam azóta még két kilót.

– De, kibaszott melegem van és nem bírom.

– Hogyhogy hol hagytam? Sehol. Nem, nem a barátnőm. (Nem is volt/szakítottunk/hülye vagy-e, bazdmeg?/csak egyszer. [egyet lehet választani, a kérdésben szereplő női névre vonatkozóan])

– Igen, abbahagyhatod a kérdezősködést.

– NEM, NEM ÉRDEKEL.

Update

Voltam a tengeren. Szar volt. Ecce homok, kiáltottam fel s beleléptem egy frutti fresh-nájlonba. Mocskos, még hőségebb, mint itt. Hazajöttem. Itt is szar. Nyuvadozok, fojlok meg, értede. Mégiscsak angolnak kellett volna kibasszon az úristen, most Londonban élnék.

Akkor meg a szmog miatt nem tudnék szuszogni.

L néném jóvoltából Magritte-okot nézegetek, az enyhíti. Egy normális filmet se tudok megnézni, nem tudok koncentrálni, az izzadtság folyik bele a szemembe. Mesze nekem nyár, ezután befogom a pofámot januárban, amikor nem érzem a szarrá fagyott füleimet (ez azért van, mert rosszat kívántam akkor, tudom).

A magyar nyelv, be szépö!

A magyarban, ugye, nincsenek triftongusok. Dehogy nincsenek.

– Miaö?

Tessék, magyar triftongus. Persze, ez is csak a székely nyelv miatt van így. Mint minden sok más szép dolog. Ebbe a csúf világba.

Azok a golden hetvenes évek

Akik jobban ismernek, azok tudják, hogy zenében, filmben egyaránt a hetvenes évek világát favorizálom. Kb. 1966-1981. Igazán én se tudom megmondani, miért tudok annyira azonosulni ezzel a periódussal. De összegyűjtöttem pár érvet.

Az (amerikai) film elért egy olyan szintre, ahonnan leginkább csak lefelé vezet az út, a remakek és az egyre butább filmek világába. Akkor bezzeg! Akkor élt még Kubrick, Siegel, Lee Marvin (igen, ő színész, de meghatározó arc), Lumet (ő még él, de inkább ne), Peckinpah, akkor indult Altman, Cronenberg, Carpenter és Lynch, a mostani nagy haliudi öregek is akkor csinálták az igazán jó filmjeiket (Scorsese, Coppola, De Palma, Spielberg, Polanski). Még az első Csillagok háborúja is ekkor jött ki. Még a szar amerikai közönségfilmek is jók voltak (Rocky, Jaws).

Az európai film is gyönyörűen virágzott, még élt Bunuel, az olaszok fosták a jobbnál jobb spagetti-westerneket, ekkor volt Fellininek számomra kedvenc korszaka (Róma, Satyricon, stb), Bertolucci is jó filmeket csinált még, a briteknél ott volt Roeg, Boorman, Russel, ekkor volt Herzog igazán jó korszaka Kinskivel, az ugyancsak német Schlöndorff is (Bádogdob) és még Pasolini is megerőltette magát (Élet-trilógia), Tarkovszkijról nem is beszélve (Solaris és Sztalker!), Forman még ott(hon) volt, de Amerikában is utána nagyon ott volt, Wajda is alkotott, még élt Truffaut, Visconti és Fassbinder is. A zseniális Jodorowsky is ekkor virágzott. Még Godard (Week-end) és Antonioni (Zabriskie Point) is csinálnak egy-egy jó filmet, ne mondjuk hogy szaramagyar.

A sci-fi, mint műfaj is elért az utolsó igazán értelmes virágzásához (Űrodüsszeiától Soylent Greenen át az Alienig). A western már saját maga idézete lett, de még tudott valamit mondani (Eastwoodal, főleg). A zsarus filmek is ekkor voltak a legjobbak, Dirty Harry, Madigan, a Philip Marlowe-osokból az utolsó kettő (és a legjobbak, may I add). És a Monty Pythonék is ekkor csinálták a filmjeiket. Még, most figyelj, a Mel Brooks filmjein is lehetett röhögni. Nem volt ennyi beavatkozás a képbe, azok a gyönyörű, szemcsés nyersanyagok még ma, DVD-n, pixeleken is sokkal szebbek, mint a mai, agyonsterilizált és kolorkorrekciózott filmek világa. Az egyik utolsó igazán kurvajó amerikai film a Warren Beatty Reds-e volt 1981-ből. Európában meg talán a Fanny és Alexander. De akkor már megjelennek a zselék, a diszkós travolták, a tinédzserek, a videó, a szar szpesöl effektekkel, a filmzenében a szar elektromos triggeres dobok idétlenül puffanó világa, megpróbálták egy darabig elfelejteni Vietnamot, mielőtt visszatér a mozikba Rambóval. Sok zseniális filmes elmegy poshadékba (hihetetlen, hogy az Apokalipszis mostot készítő Coppola miket művelt a nyolcvanas években, s még Siegel is csinált egy -fuj- musicalt, mielőtt meghalt volna). Európában pedig lassan megjelennek a homokosok meg a nyavalygó sznobok a képernyőn, a Greenaway-ek, a különböző nemzeti filmek elkezdenek igazán mélyre süllyedni, mindent elöntenek az újrafeltörű Újhollywood újdonságai, ujjongva fogadják őket.

Egy átmeneti korszak volt: a trapéz és a cicanadrág között. A szelíd motorosok s a szombatesti diszkósok között. A zombis és tinihorror között. A maszkok korszaka, a pszichózis (nem a sixties pszichedelia!, hanem az abból felébredt paranoja) világa. A mccarthyzmus teljesen eltűnt, helyette pucér didik (de már nem a pattanásos hippiké, hanem az igazi macáké) és az első egész estés pornó-világsiker. A vietnami háború korszaka. Az útkeresés korszaka, holott elérkezett a film egyfajta út végére, ahonnan máshova kellett továbbmennie. Morricone és az olasz filmzene-zsenik aranykora. Fasza volt, soha többé nem lesz ugyanolyan. Most is ezeket gyűjtöm, nézem, szeretem a leginkább.

Huhh, egyszuszra ennyi, majd megírom a zenével kapcsolatban ugyanezt.