Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: október 2007

Back to the Funny Farm IX.

Nagyon rég voltam világítani. Most nincs Szapi, ugye, kicsit lazább minden, hazajöttem, hogy érezzem azt a jellegzetes gyerta-és-krizantémszagot a lisznyói temetőben. A kidei temetőt is megjártam azóta amúgy, megszemléltem a lepattant sírokat, elhatároztam, hogy legalább a harmadik generációra visszamenőleg renováltatni fogom őket.

Szóval itthon üldögélek, 67(+5) DVD letöltött Star Trekkel, régi CD-k közt kotorászva, mert a gépen nincs semmi rendes zene, THE ECONOMISTOT olvasok, hogy ne hulljak el bután a szellemi túlélésért vívott evolúciós harcban, az utolsó, decemberi nyomtatott Filmtett kritikáin gondolkodok (Rob Zombie és Michael Moore tuti befutók), várom a holnapot, hátha megtalálom a fotóállványt valahol odakinn, az előbb bezabált bécsiszelet darabjait cisszegtetem ki a fogaim közül, s egyre erősebb az elhatározás bennem, hogy igen, a héten veszek új szemüveget. Anyu s Bibi elmentek meccsre.

S közben röhögöm az embereket, mindenki úgy el van foglalva Tőkéssel és az RMDSZ-szel, mintha valami direkt hasznuk lenne belőle. A kivándorlást s ezeket a csúf dolgokat úgyse fogja megállítani Brüsszelből sem egy magyar pluszban, sem kettő. Ott fognak üldögélni a képviselők, hallgatnak mint szar a fűben, s amíg lehet nekik, kipróbálnak minden ebédlőt, wellness-szalont és kupit, hogy majd itthon megint rendes családapák és köztiszteletben álló (legalábbis a lakosság vonatkozó fele szemében) politikusok lehessenek.

És azon gondolkodom, hogy mikor halt meg az igazság, mert biztosan nem Mátyással, talán kicsit hamarabb, de talán inkább kicsit később, amikor ennyire polarizálódott a világ: hogy az emberek a politikai hitük alapján ítélik meg a másik ember személyét, véleményét és frizuráját.

Update: végülis Queen megy. Brian May nemrég doktorált le csillagászattanból. A fekete likak doktora lett, muhahaha. Mi lesz velem 2008 vége felé? A lőporszag doktora? Muhahaha, again.

Reklámok

Mit irigylek a nőkben?

Azt, hogy majdnem minden társadalmi és nemcsak helyzetben tudják, hogy kell reagálni, mit kell mondani. Valahogy bennük vannak ezek (valszleg azért, mert nagyrészüket ők találják ki, vagy ők szentesítik). Elhalálozáskor, születéskor, amikor rádlépnek a buszon, meg egyáltalán minden nehéz helyzetben, ők tudják, mi a helyes válasz. Ezért is szeretem néha őket kiakasztani, “hadd lám erre mit mondasz?” alapon.

Én, vagy mi, bezzeg, állandóan rosszat mondok, rosszul reagálok. Ha folytatom a rágást, az a baj. Ha nem rágok tovább, akkor túlreagálom. Ha lenyelem, az a baj. Ha a pofámban tartom, összemegy.

Bezzeg a lányok. Sose izzadnak, sose kell fingjanak, mintha mindig tökéletes lenne velük. Tudnak örülni a csecsemőnek, tudnak szomorúak lenni a halottnak, együttérző arcot tudnak vágni a másodperc huszonötöde alatt, veledörülőt még hamarabb, tudják, mit kell válaszolni, amikor bevallanak nekik valamit, tudják, hány szál virágot kell vinni, tudják, milyen ajándékot kell vinni, milyen színűt, hogy az ne legyen sértés, érzik a finom átmeneteket, a szürkéket.

Felezőidő kettő

Kihasználom ezt a kisebb hűlést és nyomatom az egészen frissen megjelent Half-Life II episode 2-t. Gyönyörű grafika, új ellenségek, folytatódik a sztori (a legfilmszerűbb shooter, mit shooter? a legfilmszerűbb, legizgalmasabb játék, PERIOD.)

Állítólag, ha jó vagy, hat óra alatt ki is végezheted. Ezek szerint még van négy órám. 😀 Azt nem értem, hogy hogy nem készült ebből film? Míg a teljesen sztoritlan, agytalan DOOM-ból már van. (De ugyanígy nem értem, hogy hogy nem haraptak rá a Csendes bolygóra (Out of the silent planet)?)

Na mindegy, majd mi, fiatal erdélyi filmesek, háháhá.

A Taschen-érsek látogatása Felmérinél

Felméri csinált velem rádióműsort, hihihi, hehehe, hahaha. Egyszer hallgasd meg, s utána olvasd el a következő kis igaz történetet, nem mellesleg a kisképre kattintva, ami revealolja a nagyképet.

Naszóval, amint az interjúban is elhangzott, meg esetleg páran még emlékeznek a nyárról, megnyertem ezt a HVG-féle klipszemle animációs kategóriáját, Goldenblokk volt a neve. Sajnos, Herendi nem nekem voksolta a fődíjat (de mit vársz egy olyan alaktól, aki Magyar Vándort ad ki a kezéből?), de ez a kategóriadíj is elég fasza. Kaptam hozzá wellness-hétvégét (azóta se mentem el) meg egy kétgigás flasht meg apróságokat. Persze, nem olyan egyszerű megkapni ezt a csomagot. Oda kell ballagni hozzá Budán a Montevideó utcába, ahol van a hávégé szerkesztősége. Ez, ha az ember bp-i, nem olyan halálos, de ha jó sok km-re él onnnan, akkor már nem olyan egyszerű.

Épp ezért találtam ki, hogy ha már elbuszozok a 100% ZAPPÁra (amiről olvashatott a nagyérdemű elébb), akkor egyúttal meglátogatom a HVG-t. Lebeszélem a marketinges kislánnyal, hogy otthagyja a recepción (ezt itt kapusnak hívják) az ajándékcsomagot, hogy akár szombaton is utána mehessek. Én, örülve, hogy levajaztam a tepsit, meg is kerestem, hogy hol van ez a fránya montevideó utca. Nem taglalom, hogy hogyan jutottam oda, a lényeg hogy megvan a szerkesztőség, baszottnagy épület, bemegyek, ott van két kapus, bocsánat, recepciós, izzadtan elhadarom, hogy milyen bajom van.

Keresgélnek a papírstószok között, mégegyszer megkérdezik, lebetűzöm, J-A-K-A-B-B-E-N-K-E, kezdem furán érezni magam, mint pl a román orvosnál, aki szintén nem érti mit mondok (itt vagyunk, két világ közé beszorulva, egyik se ért, az egyiknek idegen nyelv, a másiknak egzotikus tájszólás vagyunk), sajnálják, semmi. Meglátok a sarokban, félretéve egy fekete, elegáns papírtáskát, pont olyant, amiben vagy nyereményeket adnak jobb helyen, vagy botoxos képű ötvenes topmodellek plázahadjárataik terméke van benne (versace-sál, muhaha).

Mondom, nézze-szeg meg azt a pungucát, hallám mi van benne, nem-e nekem van odarakva. Nézi, forgatja, kérdi a nevemet, megint elmondom, de közben olvasom is, hogy mit ír a rátűzött cetlin: “Érsek-Obádovics Nándor r. /Nem szabványos rénszarvas, klipszemle kategóriagyőztes/”. Na, most kattints a kisképre, 1.1 számú illusztráció. Mondom, helló-belló, álljunkszag meg, az én vagyok, illetve nem az én nevem, illetve csak a keresztnév, de az én vagyok, a rendezőúrfi, az én pungám, nagy mixup van itt, kéremszépen.

Persze, ettől nem hatódnak meg. Meg is értem őket. A munkájuk. Kéremszépen, engem kevertek össze már sokszor. Nehezen interpretálható nevem van, tudom, a Kovács Lászlóhoz képest. A magyaroknak voltam Benedek, Benő, Norbert, Andor, Sándor, s ki tudja mi. Románoknak voltam Iacab, Iacob, Iachab, Şandor, Benco s méginkább kitudjami. Na de, bazmeg, Érsek-Obádovics sose voltam. Ha nem lett volna a szemem előtt, hogy talán potyára utaztam most annyit, komolyan, elröhögöm magam. Így viszont megpróbáltam rávenni a kapusokat, hogy keressék meg a leányzót és az mondja meg nekik hogy adják ide azt a nyamvadt zacskót. Persze, nem volt benne a kis szolgálati telefonkönyvükben, de le az összes kalappal, kinyomozták nekem, felhívták, meg is beszélték (ezt Romániában csak egy kicsi üveg szöniuca ellenében lehet elérni – de lehet, hogy az is közrejátszott, hogy nem állami alkalmazottak voltak). És végül megkaptam a csomagot, dicsőségtől és izzadságtól fénylő pofával tévedtem el megint gyalog a második kerületben, s végül odaértem a Zappa-fesztre valahogy.

Ja, és mondanom se kell, hogy ahogy later that day a buszon előveszem, hadd lám mit nyertem, benne van egy hatalmas könyv, rajta baszott nagy Impact fonttal: “HOSSZÚ FAROK”. Úgy nézhettem ki, mint aki bedőlt valamelyik faszhosszabbító spamnek és megnyomta a linket.

Lapzárta után érkezett a hír, hogy belekerültem az animációtörténelembe, rögtön az őrült Bill Plympton mögé! Muhahaha!!! Jejeje! Thx to Mrs. L. 😀

Fifty-six

Megint csinálják a feszültséget. Nincs jobb dolguk? Mi az istent triggerelhet ezekben az emberekben okt.23.? Milyen pavlovi reakció ez? Honnan jön? Hogy az életbe van, hogy egyáltalán felöltöznek, elindulnak és kimennek oda?

Mik vannak

Amióta nem şefkedek az egologón, egy csomó új blogot ismertem meg, kitágult a pupillám. Ez pl. Slayert hallgat toszás közben. Vagy hazudik, vagy zseniális. De szerintem inkább zseniálisan hazudik.

Nos, nem szeretnék belekerülni egy ilyen blogba, mint téma… Pedig benne lehetnék néhányban (ijedt pofájú emotikon).

Világrém!

Beszarás, hogy Janovics Jenő filmje 87 év után is tud hatni. És ott volt benne csírájában egy csomó elkövetkező műfaj és technika. Szinte egy cronenbergi családi sci-fi-zombitörténet jött át a vászonról. És az a merészség, amivel lefilmezte a beteg embereket, a dramaturgia részévé tette őket, ma is hátat borzongat. Az eredeti 15-16 fps-t 24-gyel pörgető gép által felgyorsult mozgások komikumát a közönség nagyon nehezen tudja elfeledni, a vérbaj meg egyebek emlegetésekor is kuncogtak. De amikor J. J. benyomja a ragyás, torz arcokat, a lélegzet fennakad 2007-ben is. Ez már nem az a naiv magyaros népszínmű, ez már egy tudományos-ismeretterjesző élű, vérfagyasztó tragédia. Az alig három évvel korábbi lefilmezett színházi produkció Vén Bakancsoshoz képest itt már van ellenfényben filmezett arc, háttal a kamerának levő alak, film a filmben, flashback, színház a filmben, lassan kamera felé forduló arc (ha még nem is premier plán), a korhoz képest hihetetlen dinamikus vágás, mikroszkópos felvétel(!!) és sok egyéb. És hát a szomorúan szocio-tudatos témaválasztás… Hihetlen élmény volt látni néhol (ahol megmaradt szebben) a ma is pengeelés képeket. Ja és kifogástalan magyar és román felirat, szimultán. S nem is említettem a néhol felbukkanó kolozsvári landmarkokat, a legösszetéveszthetetlenebb asszem a SzMihály-templom vaskertje volt. Hátha valahonnan, kerek e világból előkerül még pár ilyen kincs, valamelyik archívum mélyéről, drukk-drukk-drukk. Sajnálhatják, akik nem voltak, asszem nem bőccség kimondani, hogy történelmi pillanat volt.

Romániás dolog

Már vagy ketten is megkérdezték, hogy miket szeretek a legjobban benne, mármint Romániában.

  1. Pacal, agyas, kolbi, hátszín, ódalos, fasérozott, flekkeny. DISZNYÓVÁGÁS! Ezt nem lehet máshol, sőt, itt is be akarják tiltani, de höhehe nekik.

  2. A közlekedést. Nagyon jó kis gyakorlat a kocsivezetés: a reflexeidnek, az intuíciódnak, az empátiádnak, a találékonyságodnak, az ügyességednek, a túlélőösztönödnek, a tűréshatárodnak.

  3. Lisznyót: a házat, az erdőt, a magányt, a visszatoluló emlékeket. Ez mondjuk nem Románia-specifikus dolog olyan értelemben, áh, értitek – de ezt nem “nackóság”ból mondom.

  4. A sok filmtémát, ami mind itt hever. Ott ne.

  5. A romániai magyar nőket és lányokat, az egyetlen emberfajtát, akinek tudok udvarolni valamennyire is, mások (magyarmagyarok, románrománok) szerintem hidegen maradnának, azazhogy hidegen is szoknak maradni, nem értik, mit akarok, de a rommagyar lányok, azok értik. (Mán aki)

  6. Hogy el lehet INTÉZNI dolgokat. Persze, sok ügyesség és tapasztalat kell hozzá. Nyugaton mindent meg kell FIZETNI. Meg azt is szeri, hogy lehetek buta, csúnya, rosszindulatú, és mégis lehet belőlem valaki. SŐT.

  7. Nem tudok még egyet, hihetetlen, tartozok nektek a hetedikkel. Ja, de megvan! A hetedik én magam legyek. Igen, magamat szeretem ebben az országban, a családdal meg a barátokkal (Pistuka, a faszodot levágom fakéssel, nem jöttél fesztiválra), meg még az ellenségekkel is, nem Czikára gondolok, mielőtt megkérdezitek.

FESZTIVÁÁÁÁL

Gyertek Filmtettfesztra, ma kezdődik, hozzátok az unokatestvért is!!

kattincside böj

Entrópia

Egyre csak nő az entrópia, és ez nekem egyáltalán nem tetszik, nem tetszik! Régi barátok vesznek össze, blogok lépnek ki, izék derülnek ki a mélyből, bilik borulnak ki, a manézs hangulata tűrhetetlen, emberek csömörölnek meg, szar a májjal keveredik, mindenki másképp értelmez mindent, sajátmagát is.

Szeretem a cirkuszt, de ez mi? Ez egy gottferdammte sájsze!!