Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: november 2007

Találos havasz

Esment hull a hó. Normális körülmények örülnék neki, de manapság nincsenek normális körülmények.

Legyen vége ennek az évnek, na.

Könyvonal

Megjött az első bookline.ro-s rendelésem. A vicc az, hogy itthonról sohasem tudtam semmit rendelni, flotánt nélkül még a postán is faszakodtak velem, hogy alig tudtam kivenni a csomagot, s akkor egy magyarországi cég minden lacafaca nélkül és szemtelenül olcsón kihozza a cuccot. És az egész procedúra magyarul folyt, fölösleges tákmákolások és papírok nélkül, interneten. Egy kis európai feeling, végre. Holnap megyek, sorbaállok valahol, nehogy elhatalmasodjon rajtam a kellemes érzés.

S az élet meen tovább

Végre lejárt ez a dinka népszavazás, visszatérhetne már mindenki a normális életébe, kivéve két papot, akik majd Brüsszelbe. Ilyenkor rákos burjánzásként bimbózik a sok politikai blog, mindenki kötelességének érzi hozzászólni mindenhez, a nemrég magát az egologóról egy vicces címcsere miatt kiebrudaltató úrfi pl. nem átallott pontokba szedett tanácsokat adni mindenki más buta olvasónak, jesszusom… S megjelennek megint a névtelenül faszságokat kommentelők is, pedig rég nem használtam a moderátorkesztyűmet.

Engem pl. sokkal jobban izgatott a hétvégén az, hogy valami huligán összetörte a Batmobil bal tükrét. Jótanács: ha ilyesmi történik veletek, ne fáradjatok a rendőrséggel és deklarációkkal, rátok se fognak baszni, még ki is röhögnek, hogy odamentetek. Menjetek direkt a bontóba egy szett csavarkulccsal és egy patentfogóval, vegyetek új tükröt, és szereljétek fel, ahogy én és Badi tettük.

Mondjuk az is pofátlanság, hogy a Praktikerben olyan 8-as kulcsot árulnak, ami nem fogja meg a 8-as csavart, és ettől még te érzed magad hülyén, mert abban a hitben nőttél fel, hogy a csavarkulcs megfogja a csavart. De hát semmi sem a régi ebben a kurva világban.

Mindegy, egy csomó kínlódás árán végre megvan az új tükör, igaz, hogy sötétzöld, de így legalább érdekesebb lesz a kocsi. El is neveztem Zöldfülű Batmobilnak.

Na de ami IGAZÁN idegesít, az, hogy még mindig nincs öreg főszereplőm, és decemberben forgatunk.

Én a csirkepaprikásra szavaztam

Meg persze a húslevesre. S a nagy délutáni alvásra a cserépkályha mellett, városzaj nélkül. Ámen.

Félreértett/alulértékelt kedvencfilmek

Itt van egy nagyon gyors lista alulértékelt filmekről, amik viszont szerintem nagyon jók/fontosak/előremutatók vagy csak egyszerűen szeretem őket. Ez egy durva, finomítatlan lista, csak leírtam gyorsan őket, valószínűleg bővülni fog. Az alulértékeltség kritériuma az volt, hogy az IMDB-n hetesnél kisebb jegyet kapjon.

  • Tinto Brass: Caligula (Megértem a nagyközönséget, a pornó néhol tényleg felesleges, én viszont megmagyarázhatatlanul ragaszkodok az efféle epikus, grandiózus produkciókhoz)
  • John Boorman: Zardoz (Hihetetlenül zseniális disztópia, Boorman stílusbravúrja. De hát neki nem szabad bravúrkodni, ugye, mert őz Excalibur és a Deliverance rendezője. Ehh.)
  • Paul Verhoeven: Starship Troopers (Az egyik legfinomabban szubverzív film az általam látottak közül, egy nagy fricska, és működik, pont azáltal, hogy sokan “komolyan” veszik. Egyszer írok erről egy dolgozat.)
  • Carpenter: Dark Star és They Live (Carpenter a legjózanabb paraszti eszű zseni. Ha nem amerikai lenne, akkor székely lenne. Ha székely lenne, akkor viszont nem furfangos horror-sci-fiket csinálna, hanem kopjafát…)
  • John Milius: Conan the Barbarian (Nálam a mindenkori Legzseniálisabb Filmzene díját ez viszi el. Az emberek számára ez egy izmos bunkóság, egy surmó Schwarzernegger-debüt, holott ez egy zseniális film. Átköti, továbbviszi a hatvanas évek kardósbaszós fantasyjeit a nyolcvanas évekbe, lepárol mindent, ami a műfaj sajátossága, és oltárt emel neki, esztétizálja a fantasy esszenciáját egyszer és mindörökké, élesen meghúz minden határt. És nem utolsósorban: a gagyi Conan-történetekből egy nagyon feszes forgatókönyvet készít.)
  • Saul Bass: Phase IV (Erről nemrég írtam a blogba, el vagyok képedve, hogy nem nyolcas körül van a ratingje).
  • Donald Cammell: Demon Seed (A Mátrix, a Terminátor, az Én Robot mind le vannak szarva. A Démongeci egy nagyon offbeat, nagyon fura és nagyon eredeti sci-fi volt, egy tragikus véget ért kibontakozatlan zseni rendezőtől, tessék megnézni az évszámot.)
  • Nicolas Roeg: Performance (Valahogy az van, hogy csak a franciák meg az olaszok készíthetnek ilyen jellegű művészfilmeket. Ha egy angol próbálja meg, akkor furán néznek rá. Pedig ez jobb, mint a Kifulladásig. Csak megkésett kicsit :()
  • David Cronenberg: Naked Lunch (Nem mondok semmit, olvassátok el a könyvet és aztán nézzétek meg a filmet, rájösztök, miről beszélek.)
  • Altman: California Split (Semmiben se marad el a MASH-től vagy a Hosszú búcsútól, sőt, ebben még egy plusz hangulat van, a szerencsejátékosok világáé. Igazából csak egy szar Altman-film van, a Popeye).
  • Tim Burton: Batman Returns (Haragszom Burtonre, mert producerként hagyta porrá menni a zseniálisan megkezdett Batman-sorozatot, aminek ez a második része. Míg az elsőben a burtoni humor nyomokban volt jelen, és pont a nyomasztó feelingért szerettük, itt TB már teljes erővel lövi a beteg poénjait, és az az igazság, hogy Bruce Wayne-nek jól áll a humorérzék, a plasztik mellbimbóktól eltérően.)
  • Ken Russell: Tommy (Igaz. Igaz. A zene nélkül sokat nem érne. Így viszont zseniális.)
  • Fellini: Satyricon (Ugyanaz a helyzet, mint a Caligulával. Mert Fellininek csak buta Gelsominákkal szabad foglalkozni. Mert Fellini csak a saját gyermekkorát tudja megcsinálni. Fenét. Ez is nagyon jól állt neki, csak Mankiewicz, Wyler, Huston és a többi hollywoodi epikus, kosztümös, sztáros, mitológiai stb filmeket gyártó nagyágyú sajnálták tőle a dicsőséget. És az emberek, ha azt mondják nekik, hogy valami nem jó, akkor elhiszik.)
  • Dick Richards: Farewell, My Lovely (Robert Mitchum a legjobb Philip Marlowe. Na jó, Elliott Gould után.)
  • Mel Brooks: Silent Movie (Ha egy európai önreflexív, az rendben van, sőt. Ha egy hollywoodi poéngyáros önreflexív, akkor az gáz. Mel Brooks megmutatja, hogy nem gáz. Sőt. Ez egy igazán sikerült filmafilmben-vicc.)

Stb, stb, kiegészülésre szorul. Biztosan nektek is vannak ilyen szeretett filmjeitek (nem tinihorrorokra gondolok, hanem legalább 15-20 éves filmekre, amiket lehet valamiféle távlatból szemlélni). Haddlássuk.

Miért lennék felelős?

Az utóbbi időben mindennap megkapom valahol ezt a linket: http://felelosvagy.transindex.ro/, iwiwen, mailben, fórumon, mittomén. Én szoktam szeretni a transindex aláírós dolgait, nagyon sokat alá is írtam, de ezt most minek?

Ez a rosszul értelmezett (állam)polgári felelősség kérdése. Miért lennék én a felelős azért, hogyha nem érzem, hogy van alternatívám, igazi lehetőségem? Mi iránt vagyok felelős, kéremszépen, ha úgy érzem, hogy két rossz közül választani nagyobb felelőtlenség, mint nem választani? A saját kis liberalizmus-olvasatomhoz hozzátartozik az is, hogy “nem elmenni szavazni” egy járható út. Vagy épp kommunikáció. Valószínűleg többet mondok általa, mint a valakire való szavazással. Persze, az én ilyen irányú közlésem meg nem hallásáért ki a felelős? Ez most nem anarchia-szomj, nem vagyok cukroshajú punk, ezt csak így simán gondolom, mindenféle lázadás vagy engedetlenség nélkül.

Kedves Transindex és mindenki! Elég sok dolog miatt érzem szarul magam és elég sok minden miatt vonnak felelősségre így is, hagyjatok békén az effélékkel.

Mikor nősül?

Szegény Magyari Tivadart baszogatják ezzel a kérdéssel a Transindexen. Mégpedig ez az első kérdés, el tudom képzelni, hogy örülhetett neki.

Erről egy, amerikai támaszponton játszódó jelenet jutott eszembe egy háborús filmből, amint a parancsnok megkérdi a közlegényt, hogy van-e menyasszonya. “Nincs”. “Hát intézed úgy, hogy legyen, mert hanem buzinak néznek.”

Szó sincs arról, hogy valakit buzinak néznék, csak arre az aberrációra figyeltem fel, hogy milyen fontos a mai napig is a “stabil, rendezett családi háttér” mindenfelé. Mi köze van az embereknek ahhoz, hogy valaki otthon hogy él? Persze, már messze vagyunk attól, hogy ez bevallottan kritérium legyen a szakmai, stb megítéléséhez, de sutyiban, háttérben szerintem még mindig az. Most miért?

S ha valaki agglegényként akar meghalni, akkor mi van? Vagy ha direkt élvezi a lakodalmat, és úgy dönt, hogy az elkövetkező húsz évben legalább ötöt akar magának?

Persze azt is el tudom képzelni, hogy az illető hölgy spekulatívan tette fel a kérdést, muhaha.

Na és hogy miért ötlött szembe nekem mindez? Mert ezzel baszogat engem is a rokonság. És mégcsak nem is mintha öregednem kéne, mert már 18 éves koromtól kezdve állandóan ezt kérdezik meg rögtön, azután, hogy “na s akkor végeztél-e? s mennyit jársz még egyetemre, ugyanbiza, na?”.

S ha nem akarom?????

Hideglelés

Lehullt megint valami kétes minőségű hó, legalábbis a Monostoron. Az az érzésem, hogy olyan hideg lesz az idén, mint amilyen meleg volt nyáron. Asszem kiköltözök Kidébe vagy Lisznyóba, cserépkályha mellé. Nektek, városon, kalórifer mellett szarrá fagyóknak küldök egy hideg, hangulatos, szomorú dalt:

Ádivizijó

Nem is tudom, mikor voltam utoljára kosármeccsen. Pláne A divíziós meccsen. Pedig sportos család az enyém. Én vagyok a legfeketébb bárány, sem anyumra, sem apámra nem ütök túlságosan, a hasonlóságok csak akkor jönnek elő, amikor a rég nem látott ismerősök felkiáltanak, hogy pl. “ne, ez a fiú pont olyan, mint Csabi! meg kell bolondulni” stb.

Naszóval kosármeccsen voltunk, s szentgyörgyi macák péppé, szénné, szarrá, tokánnyá, gyümölcspasztává verték a kolozsváriakat. Ebben a kontextusban szentgyörgyi nem szentgyörgyit jelent, persze, hanem “a szentgyörgyi csapat játékosát”, mert a győztesek nagyrésze idegenlégiós (pl orosz csajok!), a tulajdonképpeni szentgyörgyi csajok csak az utolsó percekben léptek pályára, kicsit szórakozni a már megfordíthatatlan pontarányon (ami végül 67-32 lett, muhaha).

Ennyi a meccs sport-részéről. Ami egy igazi antropológiai élmény volt, úgymond, szurkolók közt ülni, sőt, aktívan szurkolni. Békésnek békés banda voltunk, de bazmeg, irtózatos zajt lehet csapni 2 dobbal, vagy 10 síppal és a teli torkokkal. A csajok előző meccse szomorúan végződött Alexandriában, mert nem voltak ott a szurkolók. Itt viszont nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók is lezajongták a színről a kolozsváriakat.

Asszem berekedtem.

Plázacicabababrain

Az egyetem előtt, a parkolóban történt. Ugyibár, két sor autó van, közöttük egy vékony folyosó kifele. Elindulok, ki kell térjek a parkolóból, egy fehér Rönó próbál kifarolni a parkolóhelyéről, egy fehérfüssös cicababa próbál segíteni a sofőrnek, aki egy másik cicababa. Hátul pedig egy harmadik osztja a hasznos tanácsot. Láthatólag az a baj, hogy a talaj lejtése miatt nem tudja elindítani a farolást, mert ahogy leveszi a lábát a fékről, az autó a gravitáció miatt először előre indul meg, mielőtt erőt kapna a motortól. Párszor nekirugaszkodik, de egyre közelebb megy az előtte levő autóhoz, már néhány centi választja csak el, látom, hogy megáll teljesen, pánik, áváriajelző bekapcs, stb.

Kiszállok, kérdem ne segítsek-e. Dehogynem. Próbálom románul elmagyarázni, hogy tartsa a hátsó mancsát a kuplungon egy darabig, se túl lenn, se túl fenn, de ne engedje fel, amíg nem ad annyi gázt, hogy hátrafelé rotyogjon a kocsi. Látom, hogy vagy én nem tudtam elmagyarázni, vagy nem érti, vagy valami nem stimmel. Mondom, szálljon ki, hátratolatok. Rámnéz, a műszempilláktól még háromszor akkorának tűnő szemekkel, most ki akarom rabolni, vagy megerőszakolni mindhármukat, vagy mi az isten? Végül azt mondja, jó. Ok. De akkor szálljon ki. Jaaa, merthogy…?!! Jaa, ok. Végre tényleg megérti, kiszáll. Beülök, hátratolatok neki. A kézifék annyira finom és nőies, hogy nem is vagyok benne biztos, hogy működik egyáltalán: amikor felhúzom, alig keccen, a hátsó ülésen levő csaj kommentál: “az a kézifék”. Ránézek: ne baaaassz, télleg?

Kiszállok, a pinukák visítva, vihogva hálálkodnak, a soferina a világért se kérdezné meg, hogy hogy csináltam, hogy következőkor ő is így cselekedjen. Majdcsak jön hátulról megint valami segítőkész kan. Magyarázkodik: nem mert mostanában olyan gátlástalanul tolatni akármerre, amióta megkarcolta az autót. Aha. Elindulnak végre, most veszem jobban szemügyre a “karcolást”: a balsegge teljesen be van tojpadva a kocsinak. Azt se tudom, dühöngjek vagy röhögjek ezeken a cicukákon. Aztán eszembe jutott, hogy én se mertem vadul tolatni egy darabig, amiután leszedtem a szomszédasszony trabantjának a sárvédőjét.

Megbocsátóan utánuk indulok. Mindkét sáv jobbra tér. Mögéjük álljak be vagy jobbra, melléjük? Úgy döntök, mögéjük, hátha így nem jönnek majd nekem a meredekebb jobbrakanyarnál. Igazam volt: ahogy zöld lett a lámpa, valaki rájuk is dudált azonnal.