Hároméves a blog és vége neki

Tegnap töltött három évet a blog. Azért nem semmi.

Kicsit megpihentem, elgondolkoztam, a három évvel előttihez képest mik változtak. Elég sok minden. Ha leírnám, belefáradna a csuklótok a scrollozásba. Úgyhogy nem írom le.

Igaz, ami igaz, az utóbbi időben eléggé haldoklott a blog. Megpróbáltam racionalizálni, hogy miért, azonkívül, hogy egyre kevesebb időm van rá.

Valószínűleg az van, hogy míg az elején nagyjából a barátaimnak, ismerőseimnek írtam, a kommentálók iniciáléiból már tudtam, kivel állok szembe, most, az egologóval, meg a szélessávú internet elterjedésével, meg egyáltalán az emberek olvasási, netezési szokásainak, what the hell: egyáltalán életviteleinek megváltozásával, megnőtt az arctalan tömeg. Akik néha arcátlanok is. Emlékeztek az anonymus nevek szarháziskodásfosó periódusára…

Régebb az volt, hogy jött egy távolabbi ismerős, mondta, hogy olvasta a blogot, s jaj de jó. Jólesett. Most az van, hogy visszahallok dolgokat. Kellemetlen, asszem. Nem jön, hogy írjak. Nincs, amit megosszak a senkikkel.

Annak idején kuriózum voltam s törekedtem is rá. Most minden hülye (már bocsánat!) létrehoz egy blogot, benne a saját kis világát, a saját törvényeivel. Így már nem annyira érdekes ez a megszólalási forma a számomra. Vagy lehet, hogy nincs annyi közölnivalóm. Vagy lehet, hogy a többiek stupidságaiban akarva-akaratlan a saját tükörképemet is megláttam, s ettől riadtam vissza.

Már nem dobbant meg annyira, amikor egy újonnan létrejött blogba belinkeltek. Elkéstetek – morogja a tudatalattim. Egy éve még képes voltam naponta rákattintani a statisztikára, hogy ki, hányan nézett meg. Ma már irtózok tőle.

Nincs már tétje az őszinteségmnek. Őszinte megbontránkoztatás helyett is csak a régi hisztiket hozza elő az emberekből. Ma már apukák, anyukák is blogot olvasnak. Na, közéjük nem akarok tartozni.

Megírtam életem első nagyjátékfilm-forgatókönyvét a napokban, románra is le lett fordítva. Hatalmas kielégülés volt nézni a végeredményt, nagyobb eufória. Asszem, azzal jobban ki tudom fejezni magam, több kihívást kínál, mint a blog html-címkéi és örök veszekedései.

De talán a funkcióját betöltötte. Talán jó volt valamire három év alatt, néha terápia, néha ízfokozó, néha luktömő… Mindenesetre, úgy néz ki, hogy ezzel a mai, jubileumi bejegyzéssel abbahagyom. Ezt a szöveget se terveztem, nem berbetéltem magamnak papként. Csak úgy kijött erre a hároméves évfordulóra. Magyarul: gátá, vége.

Azért köszi mindenkinek, aki olvasott, jóhiszeműen kommentált, linkelt, stb… Majd találkozunk még, Erdélyben úgyis elkerülhetetlen, hogy mindenki mindenkivel találkozzon és azt el is fosolják. Blogon vagy másképp.

Reklámok

You may click now!

Kedves mindenki, aki él és mozog (sőt, zombik, miért is ne)! Mától kezdve hivatalosan is klikkelhető a Filmtett.ro. Eddig mozgóképes havilap volt, mostantól erdélyi filmes portál lett belőle.

Most már láthatjátok, hogy min dolgoztunk az elmúlt időszakban, mi volt az egyik oka a blogtalanságnak. Fogyasszátok egészséggel!