Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: március 2010

Zöldfilm

Az amerikai filmipar mindig is elöl járt a klímaváltozás megelőzésében. Egy jó tíz éve a recycling-film korát éljük. Régi, sztárját hullatott filmeket íratnak meg és forgatnak le újra, új idők új dalaival, új sztárocskákkal. Kár, hogy a többi ipar nem foglalkozik ennyit az újrahasznosítással, biztos Katrina is megelőzhető lett volna. Meg Csibi Magornak sem kellene most vacogó fogakkal tusolni. Vigyázó szemteket Hollywoodra vessétek!

A HD árnyoldala

A nagy felbontásnak nálamnál senki nem örül jobban, az biztos. A HD elterjedése a legjobb dolgok egyike, ami történt az elmúlt években. De azért vannak kellemetlen mellékhatásai is.

A futó amerikai tévésorozatokat is HD-ben töltöm le, mert úgy fasza. Csakhogy egy tévés epizód elkészítéséhez jóval kevesebb pénz és büdzsé van, mint egy nagyjátékfilmhez, s a kézikamera ott van már rég a legdrágább tévésorozatokban is. Az eredmény az egyre feltűnőbben elveszített élesség. Főleg, hogy sok beállításban a filmes hatás kedvéért erősen nyitott blendét használnak, ahol sokszor millimétereken is múlik az fókusz. Ezekben a kis mélységélességű és amúgy épp ezért szép képekben sokszor a szemek helyett az orra vagy a hajra kerül át a sárf, akarva-akaratlan, s ez a nézőnek nagyon, de nagyon zavaró.  Olyan, mintha mocskos lenne a szemüveged, hiába próbálsz az amúgy szép nagyfelbontású képen fókuszálni, nem sikerül. Mert a haj éles. Márpedig az ember a szemet keresi, még a filmben is. (A zseniális John Ford mondta volt, hogy nincs neki semmilyen nagy titka, ő csak az emberek szemeit filmezi.)


Kattints a képre rea!

 

Nehéz megtartani az élességet, az szent, főleg evvel a sok telével. Sokszor meg – gondolom én – inkább a kicsit életlenebb snittet választják, ha kell, a jobb színészi játék miatt. Régebb SD-ben ezek a dolgok nem látszottak annyira, most ütik ki a szemedet. Nem is beszélve a gyenge díszletről, kosztümről, sminkről: sokkal jobban fog kelleni ügyelni mindenre (a tévéről beszélek, persze, a moziban eleve ügyelnek – jobb esetben…). Biza, biza, olyan a HD, mint a megafon: ha hülyeséget beszélsz bele, akkor tízszer akkora hülyeség lesz belőle, tízszer olyan hangosan.

Bombák főggye

Azt olvasom, hogy sírnak valahol valami katonák, hogy a nagy Oscar-nyertes The Hurt Locker (a továbbra is szar, de azért a nyári filmekénél klasszisokkal jobb magyar fordításban a Bombák földjén) nem ábrázolja valósághűen a harci helyzeteket meg a miegymást.

Hát, igen. Minden egyes fontosabb háborús filmmel ez van, és ez lesz, még akkor is, ha a forgatókönyvíró haditudósító volt, sőt, még akkor is, ha a forgatókönyvíró effektíve combat veteran. Ez van már az első hidegháborús filmek óta, s persze, csak a bevételt és/vagy díjakat kaszálóak miatt óbégatnak a legények. A többi nincs szem előtt. Nekem van is egy könyvem a vietnami háborús filmekről, amit egy ex-katona írt, és minden filmet az akkurátusság szempontjából elemez (mindegyikben van, amibe belekötni). Ez nagyon dicséretes dolog, de hadd mondjam el, mi a baj.

Soha nem fog egyetlen katona sem megelégedni a róla készült filmmel – mert az film. Bármennyire is modernista az alkotás és bármennyire is based on real, stone cold facts, akkor is fikció marad, egy megrendezett alkotás, amelyiknek legfontosabb célja, hogy történetet meséljen, legyen az MacArthur generálisé vagy a háborút végigunatkozó konyhaszolgálatos közlegényeké. Lehetne dokumentumfilmet is készíteni a háborúról, ha éppen nem lőnék agyon az operatőrt. Agyon fogják, de tegyük fel, hogy háborús dokumentumfilm készül. Az meg nem lesz érdekes. Leadják a Discoveryn, esetleg minimális moziforgalmazása is lesz, de a (nagyon) nagyközönséghez soha nem fog eljutni, vagy ha igen, akkor is megvágva, megdramatizálva, lefényképezve — elmesélve. Mutassatok egy háborús dokfilmet, amelyik Oscaron hatalmasat tarolt és az alkotóik azóta is a jogdíjból vásárolnak idegcsillapító gyógycélokra marihuánát Schwarzernegger Kaliforniájában. Nincsen, pedig vannak gyomorforgató, kurvajó vietnamos dokfilmek pl.

Szóval ez van. Az embereket nem érdekli a valóság, de ha valami a valóságból ihletődött! Ami megtörtént, az szar. Ami megtörtént események alapján íródott, az jujjj! Az érdekes, az izgalmas! Az embereknek nem hupikék óriások, nem hősies katonák, nem süllyedő hajó kell. Az embereknek sztorik kellenek és kész. Ez van, katona urak, szopás! Soha nem fog nektek megfelelő háborús film születni, jobb ha beletörődtök.

Cameronné filmje amúgy korántsem akkora nagy vaszizdasz, de azért örvendek, hogy ezzel kapott az Avatar egy kis fricskát. Mégegy megagiccsel akkorát tarolni, mint anno a Titaniccal, az már “getting away with murder” lett volna. De még ez is nagy dolog, ha visszatekintünk a nyolcvanas évekre, amikor Oliver Stone Platoonja tarolt az Acéllövedék felett. Szóval az idén még jól jártunk.

Gyerekek, így dolgozni nem lehet!!!

 

Hamarosan jön az Antigoné 😀