Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Havi archívumok: május 2010

R.I.P. DIO

Meghalt Ronnie James Dio, a metálzene (és kamaszkorom) egyik legmeghatározóbb hangja. Olvasom, hogy 67 éves volt. Erről fingom se volt, ezek az arcok úgy égtek be a saját kollektív emlékezetembe, ahogyan a 20-30 (most már 40) évvel ezelőtti fotókon, albumborítókon voltak. Így maradnak örökké fiatalok. Isten nyugtassa, mr. Padavona! 😦

Az jut eszembe ilyenkor, hogy talán az én generációm volt az utolsó ebben az országban, amelyik tömegesen nála sokkal öregebb (zenei) idolokat választott kamaszkorában. És most kezdtünk odajutni, hogy az öregek lassan elhullnak. A mi generációnk az utolsó, amelyik még gyászol. A fiatalabb generációknak bezzeg milyen jó lesz: amikor Britney Spears kezd el majd haldokolni, mindenki a saját csípőműtétével és prosztata/mellrákszűrővizsgálatával lesz elfoglalva.

Reklámok

Barackvirág mozi

Azt olvasom, hogy Florin Piersicről nevezik el a kolozsvári Republica mozit. Ez engem mélységesen felháborít. Egyrészt nem vagyok híve annak, hogy valakiről még életében, egy befejezetlen életmű és életút kapcsán emeljenek szobrot vagy nevezzenek el bármit is, legyen az fesztivál, épület, futóverseny, díj, vagy a helyi tűzoltóegyesület vécéje. Akármi.

Előszöris, az elmúlt pár év szekusbotrányai igazán felnyithatták volna az emberek szemét: fontos a múlt újra- és újraelőkotorása, a debarék csontvázporolgatása, a re-evaluálás, az újraértékelés; az ember állandóan legyen készenlétben: rettegjen, hogy bármikor elavulhat, ne tudjon leülni a seggére élvezni egy ilyen talmi csillogás chanelszánkszagú odőrjét. Vétek ezzel a közhangulatot szítani és az illető hazafi máját zsírozni.

Másrészt pedig Florin Piersic, lehet hogy nagy vagány és nagy betyár volt a dicső hatvanas években, de napjainkban egy nagyképű, asztalra semmit nem letevő, a múltjából élő, bőcsködő, feszedező RIPACS, akinek vigyoránál csak szuperegója nagyobb. A tavalyi TIFF-programban pl. többszörös csúszásokat okozott öntömjénező indiszkrét bájával, aznap később pedig Claudia Cardinálét is majdnem megcsecserészte a Román (pardon, ex-Magyar) Opera színpadán. Egy ilyen sokadrangú színészről mozit elnevezni: Kolozsvár szegénységi bizonyítványa.

Jajj, bocsánat! Lehet, hogy mégiscsak helyénvaló Florin Piersicről elnevezni a kolozsvári Köztársaság mozit! Mindkettő régi, dohos, fapados, hatalmas és ÜRES!

Házisör

Csak gondoltam, elmondom, hogy már másodikszor főztem házisört (kedves Garda Financiara vagy mittomén hogyhívnak, légyszíves lapozz tovább). Az első olyan rettentő büdös volt, mintha rohadt, kénes kávé lett volna (túlpörköltem a gabonát). Ki se tudtam rendesen önteni, olyan ereje volt az üvegeknek, kicsit megpöccintetted, már gejzírként flöstetett felfelé a barnás lé.

Na, de a másodikat már nem basztam el (annyira), az ihatóság nehezen definiálható határai közé szorult valahogy. Olyannyira, hogy a balfaszkodás-szűrögetés után maradt 7-8 literből már alig van egy-másfél. Pedig mindenkinek megígértem, hogy megkósolhatja, de alig maradt amit kóstolni. El-elfogyogatott, na, esténkint! 😀 Kicsi mellékízes, kicsit sűrű, tejszerű, de ott van benne az árpa meg búza íze és a friss alkohol, jellegezetes élesztőízzel. Naturtüb, úgymond.

 

Na és az egésznek az apropója: emberek, városiak, urbánusok, Pasztőrözött People! Ne mondjatok le a házilag készített javakról! Soha nem fogtok olyan finomakat enni, inni. Én a kenyérsütésnek is nekifutamodtam, essze se lehet hasonlítani az Oncos vagy Vel Pitar csemer, keletlen förmedvényeivel.