1909-et írunk, az akkor még mit sem sejtő, színművészként épp befutni készülő Asta Nielsen ezt írja, amikor felkérték első filmszerepére: “A film a Nordisknál jó fogadtatásra talált […] A gondolat, hogy egy filmben közreműködjek, olybá tűnt, mintha a felhőből a földre pottyantam volna. Hiszen ha Franciaországban forgattak is néhány játékfilmet, és Amerika egy-két vígjátéka elragadó volt, a fehér vásznat mégiscsak az utcagyerekek szórakozásaként értékelték. Igaz, Olaszországban is meglepően monumentális filmeket mutattak be, de az új “művészet” elsősorban mégiscsak vadnyugati cowboyjelenetekből állt, vagy burleszkekből, amelyekben pékinasok kéményseprőbe ütköztek, rendőrautók hallatlan száguldás közben két keréken vették a kanyarokat, vagy elegánsan öltözött urak és hölgyek azzal szórakoztak, hogy tejszínhabot vágtak egymás arcába.”
És ma mi, száz évvel később, mi van?
Legutóbbi hozzászólások