Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Zenék közlekedéshez

Összeírtam, hogy milyen közlekedési típushoz milyen zenék passzolnak. Mert az evidens, hogy mindenhez más.

Gyalog – Dandy Warhols. Főleg az instrumentális, hosszúra nyújtott jamjeik. Nagyon jól modellezi az emberi mozgást és azon kapod magad, hogy a szám ritmusához igazítva sietsz, mégis el vagy lazulva, mert noha ők szabják meg a ritmust, a lábaid által mégis úrnak érzed magad. Például.

Vonaton – Hawkwind, Tim Blake, Ash Ra Tempel. Avagy space/pszichedelikus/krautrock. Miért? A spacerock fílingben amúgy is az a jó, hogy el kell engedd magad, úgysem tehetsz róla(d), semmiről, a pszichéd már hat naprendszeren túl szárnyal, miközben a tested megpróbál egy kötöttpályás vonalon utánacibálódni. Ez van a vonattal is, a végtelen szabadság és a röghözkötött kattogás kettőssége hasonló zenét kíván – szárnyaló, burjánzó melódiák alatt zsibbasztó monotonitással. S ha még van valami vonatszerű is a számban, annál jobb, mint pl ebben.

Autóban (ha sofőr vagy) – Judas Priest. Ezt nem kell nagyon magyarázni. Energiát ad, fókuszálni tudsz tőle, kikapcsolja a fölösleges érzékszerveidet, eggyé válsz az úttal és beéred vacsorára sistergő gumiszaggal. Ha kamaszkorodban szénné hallgattad a számokat és/vagy a dalszöveget is ismered, annál jobb, mert még énekelni is tudsz közben, ezzel végképp kivágod magad a külvilágból: csak te vagy és a fémdoboz (METÁL, érted), amiben száguldasz. Pl ez jó, de ez is jó, aztán erről nem is beszélve. Igazából be kell tenni a 78-as albumot és hagyni hogy pörögjön út végéig.

Autóban (ha utas vagy) – Porcupine Tree, Steven Wilson. Utasként teljesen más érzés autózni, pláne anyósülésben. Kicsit hasonlít a vonatozáshoz, de teljesen más a dinamikája: néha lelassulsz, néha felgyorsulsz, néha van amit nézni, néha csak kukoricamezők a végtelenségig. Az az érzés, amikor valaki magával ragad, de azért megpróbálsz beleszólni a navigációba. És természetesen ez keserédes érzés, mint az egész Wilson-diszkográfia. Mint ez a szám, de ez se rossz.

Városi busz – Slayer. A városi tömegközlekedés az egyik legszarabb dolog szociális értelemben, ami történhet az emberrel. Ki kell lépjen a steril burokból és összedörgölőzzön mindenféle emberekkel, akik között dögös harmadéves macák is vannak, de saját magát összefosott, összehugyozott homelessek is. És nem nagyon van mit csinálni, mert a következő busz is ugyanolyan random lesz, legfeljebb csak mameszok vannak benne. Ehhez a skizofrén, mizantróp érzéshez Tom Araya hangja talál a legjobban, nem nagyon kell ecsetelni, hogy miért. Ezt hallgasd a buszon. Intenzív, de legalább hamar végetér (a központig), mint egy alapos vérzápor. (érted, Raining Blood).

Éjszakai-távolsági busz – Brian Eno, Hammock, Erik Wollo, Arvo Part. Ez az a helyzet, amikor reggel négykor indul az a rohadt 8 órát tartó buszjárat Kolozsvárról Pestre, még sötét van, te kávét sem ittál (hátha tudsz aludni), de azért a szar ötwattos autóhangfalból kiszűrődő manele és a kuplunghangok pont eléggé zavaróak, hogy mindössze álmos pofával kifele tudj pislogni az ablakon. Ilyenkor az arcodba húzod a csuklyát és beraksz egy kellemes ambient-szerűséget. (Ha keresztény vagy, Arvo Partet. Partot. :D) Pont elég ahhoz, hogy kizárja a másik ambientet (a zajt), de annyira kevés dolog történik benne (látszólag), hogy lehet rá aludni. Ezt endless ripítbe.

Biciklizés – Wagner. Tudom, hogy veszélyes biciklizés közben zenét hallgatni, viszont ha jó helyen tekersz, kevés az autó, és beraksz egy megfelelő operanyitányt s oldalra nézel, akkor olyannak tűnhet az egész, mint egy lelassított filmes kocsizás (fahrt). Igazán érdekes élmény: az emberek arckifejezései lelassulnak, és neked zenére kell kikódolni őket, ami egészen átértelmez dolgokat. Főleg ha ittál is valamit előtte. És Wagner azért tökéletes, mert a kortárs amerikai filmzene (John Williamssal kezdődően) amúgyis az ő német-romantikus gesamtkunstwerk-csecseiből szopott és szopik mindent, amit tud. Szóval pattintsd be ezt és nézd az arcokat a Sétatéren. Megvan a mozi.

Ja és ott a lovaglás, amit nem próbáltam még zenére, de nem tudnám elképzelni mással, mint Morriconéval, Bruno Nicolai-jal vagy Piero Umilianival. 😀

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: