Vacsora

(nézzétek el nekem, kb 13 éve írtam)

– Jó estét kívánok, uram. Isten hozta önöket. Valami aperitifet esetleg, mielőtt kihoznám az étlapot?

– Jó estét. Egy kis aminosavat, esetleg.

– Most éppen kifogytunk friss aminosavakból, a múlt hetit nem ajánlanám, de most kaptunk valami egészen friss amilázokat, ha esetleg parancsolnak…

– Mit szólsz, drágám? Egy kis amilázt? Jó, akkor két kis adagot abból az amilázból. És ne sajnálja a riboflavint a tetejéről.

– Azonnal, uram. És hozom az étlapot is.

(félóracska múlva, az amiláz elfogyasztása után)

– Pincér! Hol marad az az étlap? És tudja meg, ez az amiláz sem a legfrisebb!

– Pedig a tegnap kaptuk. Itt az étlap, elnézésüket kértem, de ma este mindenkit bifenil-szorbitot kér vacsorára, a kollegám pedig beteg, otthon ül és triammónium-citrátot szedeget, lehet, hogy egész héten hiányozni fog.

– Bifenil-szorbit… Nem is tudom. Senki sem fog olyan bifenil-szorbitot készíteni, mint a drága jó édesanyám… Én akkor inkább egy adag dimetil-dikarbonátot kérnék saját héjában főve, természetesen dodecilgallátban buggyantott kálium-acetát körítéssel, egy csipetnyi ropogós glicerinnel a tetején. De természetesen csak akkor, ha a glicerin friss, ha nem, inkább egy kis polioxietilénecskét, rábuggyantva. Te mit kérsz, drágám?

– Hát, ha te már ilyen szépen felsoroltad a tiedet előttem, te illemtelen disznó, akkor talán én is elmesélném.

– Ne haragudj, de elkapott a gépszíj. Rettenetesen éhes vagyok.

– Mindig éhes vagy. Naszóval egy kis aszkorbinsavban áztatott klorofill-tokányra gondoltam, természetesen jó bő tartrazin-fűszerezéssel, s ha van friss béta-karotén, lecitinmagocskákkal, azt se hagyják ki belőle. Gamma-gluatamát-darabkákat viszont ne találjak benne! S talán valamelyik xantofillből kérnék savanyúságot, kriptoxantin, rubixantin, rhodoxantin, akármelyik jöhet.

– Amint kész lesz, hölgyem és uram. Addig szolgálhatok esetleg egy kis meta-bórkősav-levessel? Egészen friss, kálium-szorbáttal készült, csak dicsérni lehet.

– Az jó lesz, kettőt abból is. Jó, drágám?

(egy óra múlva, hangos böfögések után)

– Pincér, ez igazán kellemes volt.

– Igen, köszönjük szépen. Főleg az a hexametilén lepett meg, évek óta nem kóstoltam…

– Örvendek, hogy tetszett. Egy kis itókát, lenyomtatni esetleg?

– Hmmm… nekem egy ’78-as évjáratú Triammónium-citrátot hozzon, az üveges fajtából. A feleségemnek pedig nátrium-laktátot, kurkuminbogyóval. És a számlát.

– Igenis, uram. Előfordulhat, hogy nincsen raktáron jelenleg, csak ’82-es Béta-apo8-karotinsav-etilészter, jöhet?

– Persze, miért is ne? Egyszer élünk!

– S az is mindjárt véget ér, csak faljuk be ezt a csipet p-hidroxi-benzoesavat és észtereit! Sej-haj!

– Azt a virágos mindenit ennek az életnek! Hegedűs! Csapjon bele a húrokba! Szopja meg azt a kálcium-ortofoszfátos üveget! Sej diridiriri hopp!

– Tillárom, csárdás kiskalapom! Arcomon nyílnak már a karotinsav-etilészter-virágok! Tillárom!

– Hukk!