Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Gondolatok az internetben

Sokáig azt hittem, hogy az internet elterjedése és az azzal elérhető információmennyiség hozza el az emberiség korlátlan, demokratikus fejlődését. Mindenki elmondhat mindent őszintén, az addig elhallgattatott költők és művészek megszólalnak, az addig közöletlen tanulmányok utat találnak a fogékony, de – ezidáig – elmaradt közönséghez.

Nagy lófaszt. Most már egyre tisztábbnak tűnik a vég: az internet elterjedése hozza magával az emberi civilizáció utolsó, visszafordíthatatlan szétrohadását. Most jövünk rá, hogy miért hallgattak az addig csendes költők és művészek, miért nem feltétlen erény a korlátlan őszinteségi roham, és miért baj az, hogyha nem kell intellektuális minimálbér az észosztáshoz. Az interneten (de főleg annak kékre festett, de igazából mélybarna színű pöcegödrében) már most megállíthatatlannak tűnő mennyiségű butaság hömpölyög, s nem tudom, mennyi élesztő kell hozzá, hogy a félig megemésztett massza forrni kezdjen és szép lassan elhagyja medrét és mindent elöntsön.

Eddig ott volt az írott szó, a sugárzott kép és hang, a nyomtatott könyv előállításának prohibitív anyagi költsége és a kivívandó, nem készenkapott lehetőség. Most meg semmi korlát nincs a korlátoltak előtt. Az internet az, ahol a bunkóság lesz a menő, a fos az úr, a coelhók a pápák, a bolondok meg az okosak. Ezt az egyet a civilizáció nem fogja túlélni. Egy teljesen újfajta hibrid idióta faj van ki(át)alakulóban, és meg fogja zabálni az emberiséget vacsorára, mint ama szörnyű Goya-festményen.

Országok rongya, internet a neved. […] Ment-e az online által a világ elébb? / Ment, hogy minél dicsőbbek népei, / Salakjok annál borzasztóbb legyen.

Meghalt Gutenberg, éljen Zuckerberg, éljen a patkány éve, éljen a korlátlan butaság népe.

Reklámok

A disznyóvágás dicsérete

A karácsonyi giccsfergetegtől eltérően a disznóvágás egy igazi, őszinte, dolgos ünnep. Ezért várom a disznóvágást a legjobban egész évben, jobban mint a születésnapomat, vagy a karácsonyt, vagy a szilvesztert, vagy bármit. Nem a pénzköltés himnusza hangzik, hanem a dolgos emberek hajnali csoszogása a hóban. Nem kevesebbek leszünk általa, hanem többek. A disznóvágáskor nincsenek díszöltözékek, csak meleg zokni. Nincsenek hamis kolindák, csak éles disznóvisítás. Nincsenek mellétrafált ajándékok, csak a jó öreg, megbízható ízű kolbász, szalonna és agyasleves. Nincsenek díszek, csak egy hólyag, amit kiteszünk száradni. Nincsenek virgácsok, csak éles szúrókés. A disznó halála nagyobb ünnep számomra, mint Jézus születése. A judeo-ábrahámito-keresztény butaságból kitörve egy igazi, ősi, pogány termékenységünnep, szabadon választható dátummal. A hideg és a meleg, a piros és a fehér, a szesz és a hús találkozása. Ezért hát, kedves transzilván és nemtranszilván feleim, most az összes többi köszöntés helyett hadd kívánjak nektek Jó disznóvágást!

Drakula és az Oroszlánkirály

Már egy jó ideje fúrja az oldalamat, hogy vajon ki, miért és hogyan, mekkora áttétellel feleltette meg Drakulát, az irodalmi alakot Vlad Ţepeşnek, a történelmi alaknak? Azért zavart ez nagyon, mert pár éve elolvastam az eredeti Stoker-regényt angolul és pofára estem, mivel a grófnak nemhogy köze se volt Vlad Tzepeshez, hanem egyenesen székely volt. Most az évforduló kapcsán megint fellángolt ez a dolog (lásd egy poszttal lennebb) és utánaolvastam. Megtaláltam a regény 1983-as magyar kiadását, amit Bartos Tibor fordított. Amikor beleolvastam, a pofám leszakadt: nemhogy nem szerepel benne Drakula székelysége és Attilára való (persze jócskán elrugaszkodott) hivatkozása, hanem teljesen átíródott a szöveg, olyannyira, hogy a fordító egy az egyben beleírta Vlad Tzepest. Holott az a szövegben nem szerepel. Nagyon súlyos: teljesen új bekezdést írt, az eredetit teljesen kidobva. Ráadásul egy olyan kényes témába piszkált bele, mint a román-magyar történelem. Kérdés: mi a fene jár ilyenkor egy fordító fejében? Hogy engedheti meg magának? Mi több, a szerkesztő hogy engedheti meg neki? Röhögünk a Kings of Leon/Oroszlánykirály vitán, de ez azért több mint súlyos. És szomorú is: egy idióta magyar fordító (is) hozzájárult, hogy a világirodalom (potenciálisan) leghíresebb székelyéből egy román turisztikai bullshit váljon. Ha nem halt volna meg az “úriember” 2010-ben, esküszöm hogy kinyomoznám, felkutatnám és megkérdezném tőle, hogy mi a f*sz? Egy dolog biztos: SOHA. TÖBBÉ. NEM. OLVASOK. magyar fordítást. Eszembe jut ilyenkor, hogy vajon még mit ferdíthettek el gyökeresen ezek a lelkes irodalommunkások az évek folyamán? S Hoffmann Rózsa népe boldogan olvassa a megmásított irodalmat, mert az eredetihez buták.

Vessétek össze ti is. Ebből “We Szekelys have a right to be proud, for in our veins flows the blood of many brave races who fought as the lion fights, for lordship. Here, in the whirlpool of European races, the Ugric tribe bore down from Iceland the fighting spirit which Thor and Wodin gave them, which their Berserkers displayed to such fell intent on the seaboards of Europe, aye, and of Asia and Africa too, till the peoples thought that the werewolves themselves had come. Here, too, when they came, they found the Huns, whose warlike fury had swept the earth like a living flame, till the dying peoples held that in their veins ran the blood of those old witches, who, expelled from Scythia had mated with the devils in the desert. Fools, fools! What devil or what witch was ever so great as Attila, whose blood is in these veins?” He held up his arms. “Is it a wonder that we were a conquering race, that we were proud, that when the Magyar, the Lombard, the Avar, the Bulgar, or the Turk poured his thousands on our frontiers, we drove them back? Is it strange that when Arpad and his legions swept through the Hungarian fatherland he found us here when he reached the frontier, that the Honfoglalas was completed there? And when the Hungarian flood swept eastward, the Szekelys were claimed as kindred by the victorious Magyars, and to us for centuries was trusted the guarding of the frontier of Turkeyland. Aye, and more than that, endless duty of the frontier guard, for as the Turks say, ‘water sleeps, and the enemy is sleepless.’ Who more gladly than we throughout the Four Nations received the ‘bloody sword,’ or at its warlike call flocked quicker to the standard of the King? When was redeemed that great shame of my nation, the shame of Cassova, when the flags of the Wallach and the Magyar went down beneath the Crescent? Who was it but one of my own race who as Voivode crossed the Danube and beat the Turk on his own ground? This was a Dracula indeed! Woe was it that his own unworthy brother, when he had fallen, sold his people to the Turk and brought the shame of slavery on them! Was it not this Dracula, indeed, who inspired that other of his race who in a later age again and again brought his forces over the great river into Turkeyland, who, when he was beaten back, came again, and again, though he had to come alone from the bloody field where his troops were being slaughtered, since he knew that he alone could ultimately triumph! They said that he thought only of himself. Bah! What good are peasants without a leader? Where ends the war without a brain and heart to conduct it? Again, when, after the battle of Mohacs, we threw off the Hungarian yoke, we of the Dracula blood were amongst their leaders, for our spirit would not brook that we were not free. Ah, young sir, the Szekelys, and the Dracula as their heart’s blood, their brains, and their swords, can boast a record that mushroom growths like the Hapsburgs and the Romanoffs can never reach. The warlike days are over. Blood is too precious a thing in these days of dishonourable peace, and the glories of the great races are as a tale that is told.”

lett ez: “Tatár, török, lengyel, orosz közé szorultunk itt a Kárpátok külső karéján. A karéjon belül magyarok és szászok éltek, meg azok, akik közülük a biztonságot keresték. Mi, vajdák ivadékai hol harccal, hol fondorlattal védtük birtokainkat. Üköm, Vlad vajda Norinbergában kapta Zsigmond királytól és császártól a Sárkányrendet alattvalói hűségéért, arról nevezzük magunkat a Sárkány Fiának: Drakulának… Hanem Vlad néhány év múltán már Murád szultánnal pusztítja Erdélyt, majd a várnai csatából visszatérő hős Hunyadi Jancut is elfogatja. Hunyadi bosszút állt, betört az országba, elűzte, és Dant tette a helyébe vajdának. Drakul segítségért a törökhöz folyamadott és kiszorította Dant, Hunyadi azonban megverte a török-oláh hadat, visszaiktatta hatalmába az elszaladt Dant, az pedig lefejeztette Drakult. Ettől fogva a Drakul meg a Dan nemzetsége úgy verseng az oláh vajdaságért, mint Magyarországba szakadt ivadékaik, a Drágffyak meg a Dánffyak az erdélyi vajdaságért. Dan vajda Hunyadi oldalán vonult a rigómezei ütközetbe, majd csata fordultán átpártolt a törökhöz. Még beszédesebb példája történetünknek a vajdaságban Dan után következő Drakula, akit vér szerint is, képmásai szerint is egyenes ősömnek tekintek. Országát vaskézzel védelmezte a pártoskodás ellen, így érdemelte ki a Cepes melléknevet, amely Nyársalót tesz nyelvünkön. De nemcsak tulajdon birodalmában húzatta karóba az akkori követek becslése szerint alattvalóinak mintegy ötödét, hanem betört Erdélybe is; és szászokat meg magyarokat tanított nyársának félelmére. Beszélik róla, hogy asztalt teríteni a legjobban áldozatai körében szeretett kinn a szabadban, és mikor egy vendégül látott követ a dögszagot panaszolta, Drakula megparancsolta, hogy húzzák karóba őt is tüstént, de jó hosszú legyen a karó, hogy a nagyméltóságú követet a dögszag ne bántsa. Mikor aztán királyi szomszédjában, a magyarok Mátyásában vaskezű hatalmasságra ismert ugyancsak, szövetséget kötött vele, úgy tört Bolgárországra, és ott, mondják, huszonötezer karóbahúzatottja körében ebédelt. Bolgárország azonban török gyarmat volt. A török nagy sereggel indult bosszúra Nagy István moldvai vajda szövetségében, Drakula pedig meggyőzetvén Budára menekült Mátyás királyhoz. Ott a hosszú vendégeskedés elbódíthatta. Így történt, hogy később, amikor a magyarok törtek haddal Havaselvére, és visszahelyezték vajdaságába Drakulát, ő hű maradt magyar szövetségeséhez. Rajta is vesztett. Ősöm-másom feje hosszú nyárson került Konstantinápolyba. De hiszen az életnek azért tanítómestere a történelem, hogy tanuljunk tőle!”

Miért csináltad ezt, Bartos Tibor?

Bram Stoker és Lugosi Béla

Százhatvanöt éve született Bram Stoker. Két hete volt Lugosi Béla százharmincadik születésnapja. Emlékezzünk meg ebből az alkalomból Drakulára, a világirodalom leghíresebb székelyére. És egyúttal arra a könyvre, amit mindenki csak megfilmesítve látott, mert lusta volt elolvasni, ezért hagytuk, hogy a románok ellopják. Mármint Drakulát, aki székelynek lett megírva, de valamilyen fondorlatos balkáni logikával átspekulálták Vlad Tzepesre. Fityisz!

TIFF2012

Az idén is nagy volt a hajtás, a Filmtettes kollegákkal nagyon sok filmről írtunk (összesen 55 idei filmről volt szöveg korábban megjelent kritikákkal együtt), szóval kb ugyanannyi filmet tudtam megnézni, mint tavaly. Az elején nagyon nehezen indult a TIFF, csupa szar filmmel, de a végén összejött egy pár nagyon kellemes élmény. Most másfajta listát írok.

A legkellemesebb meglepetés: Ruben Östlund – Play (az előző filmjét nem tudtam hová tenni)

A legintenzívebb filmélmény: Na Hong-jin – Hwanghae / The Yellow Sea (a dél-koreaiak mindig odabasznak)

A leglibabőrösebb film: Steve McQueen – Shame / A szégyentelen

Az “aszittem, lejárt a román újhullám, de ez a film a zseniálst súrolja”-élmény: Radu Jude – Toata lumea din familia noastra

A legfárasztóbb film: Szergej Loban – Chapiteau Show

A legtöbbet röhögtem és egyben az idei TIFF nagy felfedezése számomra: Hitoshi Matsumoto – Shinboru és Scabbard Samurai (miért nem ismertem a faszit eddig?)

A legtöbbet röhögtem verseny második helyezettje: Timo Vuorensola – Iron Sky

A legtöbbet röhögtem, III. díj, de alig: Giurgiu – Emberek és csigák

A leghatalmasabb filmélmény pedig természetesen a 2001 Űrodüsszeia, kb. ötödikszerre is.

A sajnálom, hogy ki kellett mennem kategória: Miguel Gomes – Tabu (kb 12 órányi izzadtság száradt a pólómon, lefáraszott a gála és a mellettem ülő pasinak lábszaga volt, pedig több helyről hallottam nagyon jó dolgokat. nem a pasi lábszagáról, hanem a filmről)

A legenigmatikusabb film, amit most se fejtettem meg: Mani Haghigi: Modest Reception, Irán

A legfeszengősebb, legkínosabb film: David Michán: Reacciones adversas (kurvaszar volt).

A “vajon mi a faszért ültem végig 3 tényleg zseniális jelenetért a többi másfél órát?” élmény: Pierre Schöller – L’exercic de l’état

A legnagyobb csalódás Mika Kaurismaki volt Három testvér című filmjével.

S végül a “megagiccs, de kell ilyen is” élmény egy wuxia: Benny Chan – Shaolin.

Sztrájkol a posta

Egy mai hír: sztrájkol a román posta. Szegénykéim! Úgy sajnálom őket!

Ha én tehetném, lelövetném a román posta összes dolgozóját, leönteném mésszel és jelöletlenül elpakolnám őket a földbe, mindenféle ortodox vallásos feloldozás nélkül, utána megszüntetném az egész szart, kitörölném a nép emlékezetéből is, hogy valaha létezett egy ennyire hatékonytalan állami intézmény (a vasúttal is felveszi a versenyt). Csak az idén (s még alig van március) vagy háromszor megjártam a román postával: egyszer egy gázszámla jött meg jóval határidő után, másodszor egy csomagot nem kaptam meg (egyszerűen eltűnt!!!!), harmadszor pedig megharapták a kedvenc kutyám térgyekalácsát. Na jó, a harmadik az poén. Hahaha. Vicces. De az már kurvára nem vicces, hogy ezeknek van pofája sztrájkolni ennyire szarul végzett munka után.

Hazai ga(rá)zdaság

Most jöttem a Profiból. Csak azért járok, most amióta itt lakom a Grigó végében, az van a legközelebb. Másképp kerülöm, mint a leprát, ha tudom. Nos, a Profiban a kisjövedelmű emberek úgy tömködik a göngyölegből lecsavarható nejlonzacskóba a lengyelországi murkot és a hollandiai hagymát, mintha gyerekkorukban is ezt tanulták volna, vagy legalábbis a Preasfintitul Adidasionoaie mitropolita kérte volna őket erre vasárnap valamelyik frissen befejezett katedrálisban. A Profi mellett – nem túlzok – néhány méterre van az ún. piac (tetszik emlékezni rá a törcikönyvből), ahol a jólismert ún. őstermelők próbálják eladni ugyanazt a murkot, hagymát, petrezselymet sokkal jobb* minőségben, olcsóbban és ráadásul legfeljebb pár tíz kilométerről hozva azt, a retail-láncoktól megszokott többszáz (horribile dictu: többezer) kilométer helyett. Amúgy is értéktelen lejüket így közvetetten benzinre, vegyszerekre és mosolygó menedzserekre költik. A sok bundássapkájú, drótkeretes szemüvegű, ráncosképűen is büszke néni és bácsi alapvető táplálkozásában a Profit (és annak külföldről, rettentő sok elpöfékelt üzemanyag árán bóvlit idecocóztató beszállítóit) támogatja, nem a szintén büszke román (mező)gazdaságot.

Nem azzal kezdődik az ország (-világ) jobbá tétele, hogy a (tény, hogy idióta) politikusok ellen ágálunk a hidegben (habár hatásosnak is bizonyulhat, akár, ugye, amint láttuk), hanem azzal, hogy a mindennapi életben próbáljunk nem kibaszni magunkkal. Ja, és ez vonatkozik minden közép-kelet-európai vazallusállamkára, Magyarországtól Pizdasztánig…


* nem hiszem, hogy kérdéses lenne. Tényleg, csak meg kell kóstolni…

Ad astra, sin ACTA

Szar ügy ez az ACTA-dolog. És megoldatlan, kurvára megoldatlan. Ha megszavazzák, akkor is megoldatlan marad, csak a problémát gyűjtik vele.

Merthát tényleg ingyen kéne-e hozzáférni a kultúrához (filmhez, zenéhez)? Nem hiszem. Mert ha a sok filmes, zenész, fotós és író (etc) ingyen forgat, gitároz, keccegtet és körmöl, akkor nagyrészük (és higgyétek el, a jobbak) hamar átpártolnak doktornak, ügyvédnek, ciánmosónak, politikusnak – az jobban megéri. És marad a sok szemét a felszínen. Mint ahogy az lassan ténylegesen történik. Rettentő sok a gyenge szellemi termék ugyanis (főleg a zenei piacon). És az emberek ott tartanak, hogy nem tudják megkülönböztetni: miért kell, miért érdemes fizetni? A nemsokára (RIP) mindenhol megjelenő pofátlanul olcsó Best of Whitney Huston CD-kért?

Van tehát a két dolog (az emberek kultúrához való joga és a művész megélhetéshez való joga) között egy kibaszott nagy szakadék, aminek áthidalására egyelőre nincsen megoldás, az ACTA és tsaik biztosan nem lesznek jók. S megoldás hiányában a dolgok úgy langyosan mennek tovább, ahogy mentek: az emberek letöltögetnek, a filmek egyre szarabbak (lassan csak tévésorozatokban lehet látni jó dolgokat, reklámmal agyontömve), a zenészek hakniznak (és szarul, én életemben nem voltam egyetlen olyan koncerten se, amiről mesélni tudnék az unokáknak, pedig láttam a Judas Priestet is), s Bill Gates röhög a markába. Mert ugyan ezek az elmaradott európacsücski országok évente nemtom hány milkóval károsítják meg a Microsoftot, azért ő még mindig ott a Forbes toplistáján.

Nem lenne jobb biznisz neki is, hogy a romániai igényekhez és fizetésekhez mérten árulja az operációs rendszerét? Tudom, tudom: nem lehet megcsinálni az egyesült Európában, hogy nézne ki, nem szabadpiaci elvek, idejárnának az emberek Németből szoftvert vásárolni. De az, hogy ez ennyire nincs kitalálva, és egy nyamvadt legegyszerűbb Windows 7-es a minimálbér kétharmadába kerül Romániában, az világ szégyene. Nem azt mondom, hogy részesítsenek pozitív diszkriminációban, csak azt mondom, hogy gondolkozzanak üzleti fejjel: jobb kicsi pénzt keresni, mint semennyit (also, kösz, Adobe).

Ja és az adatcsomagaink monitorizálása? Azt eddig is meg tudták csinálni. Ahogy még a mai napig is megállíthat a rendőr és baszakodhat veled az utca közepén. Jogtalanul, mondhatod erre. És még ha be is ismeri, hogy nem neki volt igaza és “elenged”, akkor is máris jogtalanul elrabolt 20 percet az életedből. És mit csinálsz? The deed is done…

Az az irónia, hogy annak idején ugyanazok a hatalmas mam(m)utcégek fektettek bele a digitalizálás (nemcsak a végtermék, CD, DVD — hanem a digitális rögzítés) kutatásába és elterjesztésébe, akik most a legjobban ágálnak a – digitális, ezért kattintással másolható – tartalmak ingyenes megosztása ellen. Hogy ellenük fordult, haha! Ugyanazt történt, mint Csernobilban: spórolni akartak, de a minőségen spóroltak, aztán az arcukba robbant fel.

Magyarország és Erdély

Magyarországon alapvetően háromféle magatartás létezik az erdélyi (felvidéki etc.) magyarok iránt:

  • A nagyonjobbos, amikor az illető két véglet között ingadozik vadul: a “ti beszéltek a legtisztábban magyarul, mekkora hősök vagytok máár” és a nemzetféltés, amikor pénzgyűjtéstől petícióírásig mindent elkövet, hogy megvédje szegény magyarokat a bármitől (funár, etc). Nekik készült a Székely nyelvlecke.
  • A nagyonbalos, amikor az illető saját országa gazdaságát félti a bevándorló keleti népektől, meg “amúgyis hogy létezik máár hogy romániaa ésakkor mégis magyarul beszétnek, fúú, ezt nemérteeeem…” Nem is, NEKIK készült a Székely nyelvlecke.
  • A normális, akikkel lehet rendesen sörözni és a hasonlóságokon meg különbségeken kacarászni mindenféle kampányanyag felhasználása nélkül. Sajnos, utóbbiak vannak a legkevesebben. Tudod, mit? Nekik készült a Székely nyelvlecke!

Lájkold, hogyha utóbbi vagy. Vagy ha ilyenek az ismerőseid. Nekem hálistennek van egy pár az utóbbiból, ezúttal is röpülnek a (hagyma-szalonnaszagú) puszik!

Smitpál doftorija

Noha súlyosan és mélyen elítélem Smitt úr tettét, annyit azért hadd jegyezzek meg, hogy – hacsaknem természettudományokban utazik az ember (de még akkor se) – elég nehéz “eredeti”, lopatlan, plágiumgyanút 100%-ban elkerülő dolgozatot összedobni úgy, hogy az megfeleljen a különböző bizottságok tudományt rőffel mérő követelményeinek (ennyi oldal, annyi bibliográfia, times new roman lábjegyzet etc.). Magyarul: nagyjából minden “humán”tudományos dolgozat lopás, ollózgatás, idézgetés, tódás-fódás valamilyen szinten, legyen az egyetemi, mesteri vagy dr. conf. univ. piz. pul. etc. disszertáció. Ez volt az egyik oka annak, hogy végül nem tettem oda a csontot és nem doktoráltam le 5 elvesztegetett év után. Akinek ebben az (s a szomszédos) országban eredeti gondolaktoktól duzzadozó 200 oldalas doktorija van, az előtt le a kalappal. De még nem ismertem ilyen embert.

Ez a tudományosdi, címosztogatósdi játék úgy hülyeség az egész, ahogy van. Értéktelen. Nem ez szabja meg az embert. Ez csak a segge méretéről regél. Úgyhogy szálljatok már le szegény Smitről, van elég baja szegénynek. Pl. megtanulni olvasni. 😀