Már egy jó ideje fúrja az oldalamat, hogy vajon ki, miért és hogyan, mekkora áttétellel feleltette meg Drakulát, az irodalmi alakot Vlad Ţepeşnek, a történelmi alaknak? Azért zavart ez nagyon, mert pár éve elolvastam az eredeti Stoker-regényt angolul és pofára estem, mivel a grófnak nemhogy köze se volt Vlad Tzepeshez, hanem egyenesen székely volt. Most az évforduló kapcsán megint fellángolt ez a dolog (lásd egy poszttal lennebb) és utánaolvastam. Megtaláltam a regény 1983-as magyar kiadását, amit Bartos Tibor fordított. Amikor beleolvastam, a pofám leszakadt: nemhogy nem szerepel benne Drakula székelysége és Attilára való (persze jócskán elrugaszkodott) hivatkozása, hanem teljesen átíródott a szöveg, olyannyira, hogy a fordító egy az egyben beleírta Vlad Tzepest. Holott az a szövegben nem szerepel. Nagyon súlyos: teljesen új bekezdést írt, az eredetit teljesen kidobva. Ráadásul egy olyan kényes témába piszkált bele, mint a román-magyar történelem. Kérdés: mi a fene jár ilyenkor egy fordító fejében? Hogy engedheti meg magának? Mi több, a szerkesztő hogy engedheti meg neki? Röhögünk a Kings of Leon/Oroszlánykirály vitán, de ez azért több mint súlyos. És szomorú is: egy idióta magyar fordító (is) hozzájárult, hogy a világirodalom (potenciálisan) leghíresebb székelyéből egy román turisztikai bullshit váljon. Ha nem halt volna meg az “úriember” 2010-ben, esküszöm hogy kinyomoznám, felkutatnám és megkérdezném tőle, hogy mi a f*sz? Egy dolog biztos: SOHA. TÖBBÉ. NEM. OLVASOK. magyar fordítást. Eszembe jut ilyenkor, hogy vajon még mit ferdíthettek el gyökeresen ezek a lelkes irodalommunkások az évek folyamán? S Hoffmann Rózsa népe boldogan olvassa a megmásított irodalmat, mert az eredetihez buták.
Vessétek össze ti is. Ebből “We Szekelys have a right to be proud, for in our veins flows the blood of many brave races who fought as the lion fights, for lordship. Here, in the whirlpool of European races, the Ugric tribe bore down from Iceland the fighting spirit which Thor and Wodin gave them, which their Berserkers displayed to such fell intent on the seaboards of Europe, aye, and of Asia and Africa too, till the peoples thought that the werewolves themselves had come. Here, too, when they came, they found the Huns, whose warlike fury had swept the earth like a living flame, till the dying peoples held that in their veins ran the blood of those old witches, who, expelled from Scythia had mated with the devils in the desert. Fools, fools! What devil or what witch was ever so great as Attila, whose blood is in these veins?” He held up his arms. “Is it a wonder that we were a conquering race, that we were proud, that when the Magyar, the Lombard, the Avar, the Bulgar, or the Turk poured his thousands on our frontiers, we drove them back? Is it strange that when Arpad and his legions swept through the Hungarian fatherland he found us here when he reached the frontier, that the Honfoglalas was completed there? And when the Hungarian flood swept eastward, the Szekelys were claimed as kindred by the victorious Magyars, and to us for centuries was trusted the guarding of the frontier of Turkeyland. Aye, and more than that, endless duty of the frontier guard, for as the Turks say, ‘water sleeps, and the enemy is sleepless.’ Who more gladly than we throughout the Four Nations received the ‘bloody sword,’ or at its warlike call flocked quicker to the standard of the King? When was redeemed that great shame of my nation, the shame of Cassova, when the flags of the Wallach and the Magyar went down beneath the Crescent? Who was it but one of my own race who as Voivode crossed the Danube and beat the Turk on his own ground? This was a Dracula indeed! Woe was it that his own unworthy brother, when he had fallen, sold his people to the Turk and brought the shame of slavery on them! Was it not this Dracula, indeed, who inspired that other of his race who in a later age again and again brought his forces over the great river into Turkeyland, who, when he was beaten back, came again, and again, though he had to come alone from the bloody field where his troops were being slaughtered, since he knew that he alone could ultimately triumph! They said that he thought only of himself. Bah! What good are peasants without a leader? Where ends the war without a brain and heart to conduct it? Again, when, after the battle of Mohacs, we threw off the Hungarian yoke, we of the Dracula blood were amongst their leaders, for our spirit would not brook that we were not free. Ah, young sir, the Szekelys, and the Dracula as their heart’s blood, their brains, and their swords, can boast a record that mushroom growths like the Hapsburgs and the Romanoffs can never reach. The warlike days are over. Blood is too precious a thing in these days of dishonourable peace, and the glories of the great races are as a tale that is told.”
lett ez: “Tatár, török, lengyel, orosz közé szorultunk itt a Kárpátok külső karéján. A karéjon belül magyarok és szászok éltek, meg azok, akik közülük a biztonságot keresték. Mi, vajdák ivadékai hol harccal, hol fondorlattal védtük birtokainkat. Üköm, Vlad vajda Norinbergában kapta Zsigmond királytól és császártól a Sárkányrendet alattvalói hűségéért, arról nevezzük magunkat a Sárkány Fiának: Drakulának… Hanem Vlad néhány év múltán már Murád szultánnal pusztítja Erdélyt, majd a várnai csatából visszatérő hős Hunyadi Jancut is elfogatja. Hunyadi bosszút állt, betört az országba, elűzte, és Dant tette a helyébe vajdának. Drakul segítségért a törökhöz folyamadott és kiszorította Dant, Hunyadi azonban megverte a török-oláh hadat, visszaiktatta hatalmába az elszaladt Dant, az pedig lefejeztette Drakult. Ettől fogva a Drakul meg a Dan nemzetsége úgy verseng az oláh vajdaságért, mint Magyarországba szakadt ivadékaik, a Drágffyak meg a Dánffyak az erdélyi vajdaságért. Dan vajda Hunyadi oldalán vonult a rigómezei ütközetbe, majd csata fordultán átpártolt a törökhöz. Még beszédesebb példája történetünknek a vajdaságban Dan után következő Drakula, akit vér szerint is, képmásai szerint is egyenes ősömnek tekintek. Országát vaskézzel védelmezte a pártoskodás ellen, így érdemelte ki a Cepes melléknevet, amely Nyársalót tesz nyelvünkön. De nemcsak tulajdon birodalmában húzatta karóba az akkori követek becslése szerint alattvalóinak mintegy ötödét, hanem betört Erdélybe is; és szászokat meg magyarokat tanított nyársának félelmére. Beszélik róla, hogy asztalt teríteni a legjobban áldozatai körében szeretett kinn a szabadban, és mikor egy vendégül látott követ a dögszagot panaszolta, Drakula megparancsolta, hogy húzzák karóba őt is tüstént, de jó hosszú legyen a karó, hogy a nagyméltóságú követet a dögszag ne bántsa. Mikor aztán királyi szomszédjában, a magyarok Mátyásában vaskezű hatalmasságra ismert ugyancsak, szövetséget kötött vele, úgy tört Bolgárországra, és ott, mondják, huszonötezer karóbahúzatottja körében ebédelt. Bolgárország azonban török gyarmat volt. A török nagy sereggel indult bosszúra Nagy István moldvai vajda szövetségében, Drakula pedig meggyőzetvén Budára menekült Mátyás királyhoz. Ott a hosszú vendégeskedés elbódíthatta. Így történt, hogy később, amikor a magyarok törtek haddal Havaselvére, és visszahelyezték vajdaságába Drakulát, ő hű maradt magyar szövetségeséhez. Rajta is vesztett. Ősöm-másom feje hosszú nyárson került Konstantinápolyba. De hiszen az életnek azért tanítómestere a történelem, hogy tanuljunk tőle!”
Miért csináltad ezt, Bartos Tibor?
Meltdown 
Legutóbbi hozzászólások