Meltdown

A régi freeblogos blogot próbálom áthozni.

Címke archívum: zene

Der Stummfilmpianist

Nem túl rég, december 17-én halt meg az utolsó eredeti, igazi (értsd: aki a huszas években ebből élt) némafilmzongorista. Willy Sommerfeldnek hívták. 103 éves volt. Az irónia az, hogy ha rákeresel az imdb-n vagy máshol, mindössze 3 film csatolódik a nevéhez, azok is dokumentumfilmek, ahol az öreg mindössze interjúalany. Pedig a két világháború közt ki tudja hány némafilm alatt játszott.

Ilyen ez. Isten nyugosztalja.

Reklámok

In memoriam FZ

Ma 14 éve, hogy meghalt a XX. század egyik legnagyobb (zenei) zsenije, Frank Zappa (12 éves voltam, hajjaj). Jó lett volna valami kis mp3-mal vagy effélével készülni. De mi ez az érzelgősség? Zappa mester, ha megtudná, úgy felpofozna, hogy a taknyom szétrepülne és szürrealista, nonfiguratív alakzatokat képezne az amúgy is mocskos falon.

Hallgassatok Zappát, mindenkinek jut. A kortárs-sznobok a LSO-t, a jazz-puristák a Grand Wazoot, a retrósok a We’re Only In It-et, elektrósok a Jazz From Hellt, bulizósok a Best Band You Never Heard-öt, filmbuzik a 2000 Motelst, színházbuzik a Thing-Fisht, beszívva röhögni akarók a Fillmore Eastet, depressziósok a Civilization Phaze III-at, gitárosok a Shut Up And Play szériát, stb, stb…

Hideglelés

Lehullt megint valami kétes minőségű hó, legalábbis a Monostoron. Az az érzésem, hogy olyan hideg lesz az idén, mint amilyen meleg volt nyáron. Asszem kiköltözök Kidébe vagy Lisznyóba, cserépkályha mellé. Nektek, városon, kalórifer mellett szarrá fagyóknak küldök egy hideg, hangulatos, szomorú dalt:

Ezt figyeld le, öcsi

Envelopes

Na és itt ahogy megígértem, az Envelopes. Van Bogus Pomp is, de csak félig 😦 megtelt a kártya.

101% ZAPPA

Naszóval, van nekem pár újdonsült jóbarátom, ők a Magyar Zappa Egyesület, illetve a zappa.hu, amúgy velük most találkoztam először, de teljesen lenyűgöző, fájin családapák, örültem nekik. Naszóval, nekik köszönhetően jutottam el erre a kis minifesztiválra a BØF-on.

Először Mike Keneally és Ed Mann léptek színre. Az igazság az, hogy így utólag ez volt a leggyengébb programpont. Ed Mann mintha valami LSD-bélyeget nyalt volna, felülírva Zappa nagyon szigorú “no tudatmódosító” policyját, folyton rossz gombot nyomott a MIDI-bizbaszon. Ám Keneally egyszerűen elbűvölő volt, egy szolid mackós nagypapa, aki egy adott ponton leült a gitárral a zongorához és a kettőn egyszerre(!!) játszott. Mindenesetre nagyon kellemes volt hallani a Mizujs, Baltimore-t meg a We Are Not Alone-t, amelyet nem tudom miért hanyagolnak (hanyagoltak) – jobb akár, mint a Peaches, dallamos, dinamikus “slágernek”.

Aztán két óra kényszerszünet, amialatt átrendezték a Millenáris színpadát, hogy legyen szimfonikus-ready. És be kell vallanom, savanyú brácsásokra számítottam, akik lenyomják kottából a London Symphony meg a Perfect Stranger lemezek anyagát és aztán hazamennek. De nem!!! Állítólag Fischer Ádám kezdeményezte ezt az egészet, és látszott rajta a lelkesedés, ami aztán teljesen átragadt a zenészekre is. Hihetetlen volt a hangulat a koncert alatt, odafenn is meg idelenn is, az első sorból láttam a huncut mosolyt egyes zenészek arcán, amint várták, hogy jöjjön a dobbantás meg a csettintés, ezek a kis extra huncutságok – ja és a végén a teljesen váratlan füstölés, amikor a zenekar több tagja cigire gyújtott!! Vizuális élmény is volt, nemcsak zenei. Sajnos Zappáné nagyon szűkmarkúan bánik a hagyatékkal, összesen négy kottát bocsátott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának a rendelkezésére, így a hatalmas tapsvihar annyira felkészületlenül érte Fischert és rádiózenekart, hogy jobb ötletük nem lévén, mégegyszer elnyomták a Strictly Genteelt. Szóval ez a koncert nemcsakhogy az összes várakozást felülmúlta, hanem még történelmi jelentőséggel is bírt, ugyanis Zappa zenekari műveit még nem játszotta senki Magyarországon, pláne nem eredeti hangszerelésben (nem rajongóknak: amikor “szimfonikus Zappát” mondok, akkor nem arra gondolok, mint amit általában, hogy valaki áthangszereli a pár akkordos Scorpions-, Queen- meg Sting-slágereket és előadják, hanem Zappa nem túl sok, de fontos, ténylegesen kortárs komolyzenei albumaira gondolok, amit a nyolcvanas években pl. Boulez vezényletével vettek fel). Nagyszerű volt látni a sokféle korú, nemű és arcú zenészt (köztük pár igazán gyönyörű, fiatal hegedűs hölggyel!), amint Zappa kottáira koncentrálnak és az alaposan kibővült ritmusszekcióval megtámogatva megszólal pl. a Bogus Pomp. Egészen más élőben hallgatni a LSO II. albumot, mint otthon pár watton. Egyszóval le az összes kalapokkal, sapkákkal, sisakokkal és cilinderekkel, nagyszerű volt!

Aztán megint újrarendezték a színpadot és este tizenegy körül újból színre lépett Keneally és Ed Mann, de ezúttal a teljes Modern Art Orchestra legénységével. S hogyha azt hittem, hogy nem érhet már orgazmus aznap, hát dehogynem. Ezúttal Zappa tíz évvel korábbi, big band-es, jazzes korszakaiból válogattak, értelemszerűen, és hát, ez is nagyszerű volt, de teljesen másképp és másvalamiért, mint az előző koncert. A Cletus Awrightusszal nyitottak, – s az rendesen meghatározta az alaphangot. Felemelő volt a Big Swiftyt és a Zomby Woofot hallani, jó sok Keneally- és trombita-impróval (elég sok hangszeres nyomott egy-egy kis szólót). Szar, hogy magamat kell ismételnem, de hihetetlen nagy élmény volt, de ezt a közönség is érezte, ez a felállás is hatalmas tapsot kapott. Még az Idiot Bastard Son szomorkásabb verziója is belefért, Keneally papa dörmögésével, de ráadásnak, kottahiányban ők sem tudtak semmit nyújtani, csak egy jó kis jazz-imprót. Ám azt is elhallgattam volna még egy darabig, mindegyik koncert egy ejaculation praecoxszal ért véget, sajnos.

Egyszóval, fantasztikus – és számomra fontos – élmény volt ott lenni. Mindjárt felrakok fotókat és youtube-darabkákat, hadd irigykedjen, aki otthon ült Solitairezni szombaton. Meg hogy lássátok, ki az igazi sznob.

‘Belzebúb’ rovat

Jaaaaaaj! A következő zene(?)darabot NEM az ördög ihlette. A következő darabot az ördög maga komponálta, hangszerelte, játszotta le és vette fel. Én csak egy eszköz voltam a kezében, tehetetlenül vonalglottam, amint kifolyt ujjaimból e fermedvény. Nem a black metál az ördög zenéje, muhahahahaha (taknyos kamaszok corpsepainttel)! EZ az ördög zenéje. Így üzen nektek, általam! (14 perc)

Feketüljön az a víz

Kedves Románia és Magyarország (and the rest of the world, what the hell…)! Hallgassátok meg, hogy mit csináltam nektek. Frank Zappa és a Felfedezés Anyjai negyvenéves örökzöldjét dolgoztam fel. Sok szeretettel, Bálintnak dedikálva.

Let’s Make The Water Turn Black


Now believe me when I tell you that my song is really true

I want everyone to listen and believe

It’s about some little people from a long time ago

And all the things the neighbors didn’t know

Early in the morning Daddy Dinky went to work,

Selling lamps & chairs to San Ber’dino squares,

And I still remember Mama with her apron & her pad

Feeding all the boys at Ed’s Cafe!

Whizzing & pasting & pooting through the day

(Ronnie helping Kenny helping burn his poots away!)

And all the while on a shelf in the shed,

KENNY’S LITTLE CREATURES ON DISPLAY!

Ronnie saves his numies on a window in his room

(A marvel to be seen! Dysentery green!)

While Kenny & his buddies had a game out in the back:

LET’S MAKE THE WATER TURN BLACK!

We see them after school in a world of their own

(To some it might seem creepy what they do . . . )

The neighbors on the right sat & watched them every night

(I bet you’d do the same if they was you)

Whizzing & pasting & pooting through the day

(Ronnie helping Kenny helping burn his poots away!)

And all the while on a shelf in the shed,

KENNY’S LITTLE CREATURES ON DISPLAY!

Ronnie’s in the Army now and Kenny’s taking pills

(Oh, how they yearn to see a bomber burn!)

Color flashing, thunder crashing, dynamite machine!

Wait till the fire turns green!

Wait till the fire turns green!

WAIT TILL THE FIRE TURNS GREEN!

Jethró!!!!!!!!!!!!

Majd elmesélem a horribilis úti élményeket később, most egyet alszok. Addig itt meg lehet nézni, hogyan játszották el tegnap Szebenben Andersonék a Mother Goose-t. Ne hallgassatok az Erdélyi Magyar Örökfanyalgók Egyesületének szórólapjaira (lásd a kommentet egy bejegyzéssel előbb), jó volt! Jók voltak (ha lett volna Minstrel of The Gallery Budapest helyett, akkor még jobbak lettek volna). Többi szöveget és fotót ld. később a Transindexen.

Keresztapa blues

Na kéremszépen, tessék meghallgatni Nino Rota örökzöld filmzenéjét Nándika-féle villanymotor-blues interpretiációban.